Közélet

2015.02.12. 14:40

Számítógépeket kaptak a nehéz sorsú tanodás gyermekek

Az Angyalvár Alapítvány jóvoltából öt számítógéppel gazdagodott a kisvejkei Máj sukár juma (Egy szebb világ) tanoda.

Vizin B.

Az ajándék számítógépekből kettőt már tovább is ajándékozott az intézmény vezetése két olyan, hozzájuk járó kisdiáknak, akik önmagukhoz képest a legtöbbet javítottak tanulmányi eredményeiken.

– A számítógépeket egyfajta motivációs eszköznek szánjuk, persze mindig elmondjuk a fiataloknak, hogy ne csak ezekért, hanem a jövőjük érdekében fejlesszék magukat, jóllehet, a nehéz sorsú gyermekeknek nagy örömet szereznek a pc-k – nyilatkozta Jákovics Vilmos. A tanodát működtető Aparhanti Független Roma Egyesület elnöke hozzátette, a komputerek mellett – ugyancsak felajánlás révén – színes televíziókat is átadhatnak az ifjaknak.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] A fiatalok örültek a meglepetésnek
[/caption]

Kérdésünkre részletezte: a jelenlegi tanoda program utolsó 6 hónapjához érkeztek, ebből adódóan még hangsúlyosabb szerepet szánnak az egyéni fejlesztéseknek. Különös tekintettel a májusi záráskor esedékes kimeneti mérésre, amely során számos területet érintve kell bizonyítaniuk felkészültségüket a diákoknak. A tapasztalatok leszűrése érdekében ezt összevetik majd a bemeneti mérés, valamint a tanulók iskolai eredményeivel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!