Közélet

2015.03.13. 22:08

Átérezhették a 48-as hevületet

Megyeszerte tegnap tartottak megemlékezéseket az iskolákban, óvodákban. Nem passzív befogadói, hanem aktív részesei voltak a diákok.

Vida Tünde

A Paksi Bezerédj Általános Iskolában formabontó rendezvénnyel idézték fel az 1848/49-ben történteket. Tumpek Györgyi rajztanárnő szárnyaló képzeletével más szemszögből közelítette meg az eseményeket. Célja az volt, hogy a gyerekek ne csak passzív befogadói legyenek a történések felelevenítésének. Érezzék át azt a hevületet, amit akkor, azok a fiatalok is éreztek.

Ennek szellemében kilenc helyszínt alakítottak ki, amelyeket a gyerekek sorra járva belecsöppenhettek az akkori eseményekben. Egyik teremben – Petőfiék lakásán – kokárdát varrtak, a tornateremben volt a börtön, ahol Táncsics kiszabadítását imitálták, megint máshol saját 12 pontjukat fogalmazták meg, Kossuth nótákat tanultak, vagy éppen Kossuth kiflit sütöttek. Így épült fel egy – úgy nevezett – témanap, ami azt szolgálta, hogy jobban megismerjék annak a vértelen forradalomnak az eseményeit, ahol a nép győzött.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Kossuth kiflit is sütöttek a Bezerédj iskolában a 48-as témanapon (A szerző felvétele)
[/caption]

A diákok közül néhánynak ezzel nem ért véget az emlékezés, huszonnégyen felkerekednek március 15-én és Erdélybe utaznak, hogy egészen Segesvárig kövessék a forradalmár útját.

Címkék#Paks
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!