Köllő Babett

2017.09.24. 17:30

Vidéki lányból lett luxusfeleség

Vidéki lányként hódította meg a filmvásznakat, a Pécsi Harmadik Színházat, a Győri Nemzetit, a Kalocsai Színházat, a Vidám Színpadot és a Thália Színház színpadát. Most pedig a képernyő következik.

Melcher Alexa

– Bonyhádi lányként először Pécsre, a Művészeti Gimnáziumba került, majd onnan Budapestre. Hogyan élte meg a változásokat?

– Őszintén nagyon nehéz lépés volt. Már az is, amikor Pécsre kerültem, s aztán az is, amikor Pestre. Egy mindössze tizennégy éves kislány voltam, amikor új városba kerültem, új emberek közé, új környezetbe. Minden szempontból nehéz volt, de végülis hamar megszoktam. Felismertem azt, hogy sokkal több a lehetőség egy nagyvárosban. Gyorsan meg is szerettem. Most már elképzelni se tudom, hogy máshol éljek!

– Mikor érezte azt, hogy most már sikeres, hogy révbe ért?

– Még nem éreztem azt, hogy révbe értem volna. Én olyan vagyok, hogy mindig kételkedek magamban, de szerintem ez visz előre. Mindig a maximumra törekszem. Igazából minden színházi szerepnél azt érzem, mintha újra kezdeném.

– Mit tanácsol azoknak a kisvárosi lányoknak, akik példaképként néznek Önre, és ezt a pályát választják?

– A mai világ teljesen más, mint amikor én kezdtem. Ma már instant sorozatok mennek a kereskedelmi csatornákon, ahova, ha bekerül az ember, hamar hírnévre tehet szert. De én ezt az utat nem ajánlom. Végig kell járni a ranglétrát, ahogy azt anno én is tettem. A szakmai alázat pedig a legfontosabb. Az ember kemény munkával sokkal jobb eredményeket érhet el, és a siker is tartósabb lesz ezután. Engem szerencsére sokszor, sok helyre visszahívnak, mert szeretnek velem együtt dolgozni. Fontos számomra a csapatmunka, az alázat. Mindig igyekszem tanulni a saját munkámból, hibáimból, eredményeimből, hogy legyen tartalom is mögöttem.

– Szeptember 25-én kezdődik a Viasat3-on egy új sorozat, amelynek Ön is részese. Mit tudhatunk erről a produkcióról?

– A Feleségek luxuskivitelben (Babett bemutatóját IDE kattintva érheti el) rengeteg országban szerepel már képernyőn, és Magyarországon is már egy jó ideje tervezték a forgatását, ami idén nyáron meg is valósult. Ha röviden kéne összefoglalnom: balhésak vagyunk. Rengeteget utaztunk, családoztunk, barátkoztunk a forgatások alatt. Nem volt egyszerű velünk, de nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, lesz folytatás. Egyelőre nyolc rész készült, egy-egy adás egy órás.

– Ezek szerint jól érezte magát ebben a szerepben.

– Igen. A nézők megismerhetik olyan tulajdonságaimat, amiket a színpadon nem láthatnak. Olyan dolgokat tudhatnak meg rólam, amiket eddig csak a családom tudott. Igazából én a színházban alázatos vagyok, csendes és szófogadó. Otthon élem ki magam, amit most láthatnak a sorozaton keresztül. Emellett láthatják azt is, hogy rengeteget dolgozom. Bemutatjuk, hogy luxuskörülmények között élni nem csak azt jelenti, hogy meg van mindenünk, hanem azt is, hogy rengeteget teszünk is ezért. A kommentekből kiderül, hogy sokan nincsenek tisztában ezzel.

– Ezek szerint figyeli a hozzászólásokat az interneten?

– Párat olvastam, de úgy érzem, ezek után többet nem fogok. Tisztában vagyok azzal, hogy a prosti összes jelzője megtalálható lesz az emberek véleménye között, de szerintem így is megérte!

– Ha választhatna egy szerepet, mit játszana el, mi az álma?

– A Bánk Bánból Gertrudis. Tudom, tudom, a külsőmből senki se gondolná, és valószínűleg sosem fogok ilyen szerepet megkapni, de nagy álmom, hogy drámai szerepeket játsszak. Iszonyatosan vágyom rá.

Köllő Babett névjegye

Születési hely, idő: Bonyhád, 1978. október 30.

Jelenlegi lakhely: Budapest

Foglalkozása: Színésznő

Családi állapot: Férjezett

Gyermek: Egy lánya van.

Munkahelyei:

2000-Pécsi Harmadik Színház

2006-Játékszín

2007-Győri Nemzeti Színház

2007-Kalocsai Színház

Színház:

Anconai szerelmesek

A kaktusz virága

A hallgatás ÁFA

Operett? Musical? Dallamcsata! A tapsod dönt!

Ön is lehet gyilkos!

Bál a Savoyban

A vérszipoly

Hyppolit, a lakáj

A szerelmes nagykövet

Az üvegcipő

Chicago

A lázadó

Filmszerepek:

Valami Amerika 2

Kaméleon

Bányató

Egy bolond százat csinál

Egy szoknya és egy nadrág.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!