összefoglaló

2019.03.14. 17:30

A forradalom és szabadságharc hőseire emlékeznek megyeszerte

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulójára emlékezünk március 15-én, pénteken. A megye több településén lesz megemlékezés ezekben a napokban. Összeállításunkban a városok programjait adjuk közre.

Munkatársainktól

Fotó: Mártonfai Dénes

Bátaszék Petőfi Sándor Művelődési Ház: Pilvax kávéház 9–10 óráig. Ünnepi műsor, 10 óra. Emlékmű: dr. Bozsolik Róbert polgármester ünnepi beszéde, 10.30. Koszorúzás, 10.40.

Bonyhád Koszorúzás Borbély József sírjánál az evangélikus temetőben, 8 óra. Ünnepi szentmise a katolikus templomban, 9 óra. Művelődési Központ: városi ünnepség 10 órától. Beszédet mond Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere. A Perczel-díj és a Völgység Talentuma Díj átadása. „Egy szabad országért...” – a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjainak előadása. A Völgység Néptáncegyüttes műsora és a Perczel Miklós Nemzetőr Bandérium ünnepi zászlóavatása a művelődési ház előtti téren. A zászlót megáldja Markovits Milán Mór százados, katolikus tábori lelkész. Az ünnepség után átvonulás a Kálvária-dombra a Rády József Huszárbandérium, a Perczel Miklós Nemzetőr Bandérium és a Völgység Néptáncegyüttes kíséretével. Perczel Mór sírjának megkoszorúzása, közreműködik Deér Zsuzsanna, a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola diákja. Kísérőprogram: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – magyarországi és bonyhádi emlékek 1848-ból. Minikiállítás a művelődési központ előterében.

Dombóvár Március 14., Sziget­erdő: koszorúzás, 16 óra. Tinódi Ház: ünnepi beszédet mond Szabó Loránd polgármester, közreműködnek az Illyés Gyula Gimnázium diákjai, 17 óra.

Dunaföldvár Művelődési Központ: ünnepi beszédet mond Horváth Zsolt polgármester, műsort adnak a Beszédes József Általános Iskola tanulói, 10 óra. Utána megemlékezés és koszorúzás a Kossuth téren.

Gyönk Petőfi-szobor: ünnepi beszédet mond Aladzsics Gábor képviselő, 16 óra.

Nagymányok Művelődési Ház: ünnepi műsort adnak az általános iskolások diákjai, 15 óra. Utána koszorúzás az intézmény előtti kopjafánál.

Paks Szent István tér: ünnepi beszédet mond Szabó Péter polgármester, 10 óra. Utána „Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent” – az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium diákjainak műsora. Rossz idő esetén a megemlékezést a Csengey Dénes Kulturális Központban rendezik. Esti program a Csengey Dénes Központban: ünnepi beszédet mond Szabó Péter polgármester, 17 óra. A Tisztes Polgár kitüntető cím átadása, 17.15. „Szabadság, szerelem!” – a Bezerédj Általános Iskola diákjainak műsora, 17.30. Március 14., Dunakömlőd, Faluház: Ünnepi beszédet mond Szabó Péter polgármester, 17 óra. Utána „Dicső március” – emlékműsor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Simontornya Március 14., Fried Művelődési Ház: „Áldassék a neved forradalom” – ünnepi műsor a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium diákjainak előadásában, 17 óra. Utána fáklyás felvonulás Petőfi-szoborhoz. Beszédet mond Csőszné Kacz Edit polgármester.

Szekszárd A Tolnai Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület szervezésében diákok és tisztelgő polgárok virágot helyeznek el az alsóvárosi és az újvárosi temetőben a szekszárdi ’48-asok sírjánál, 9 óra. Béla király tér: ünnepi megemlékezés 10 órától. Beszédet mond Ács Rezső polgármester, műsort adnak a Szent József Iskolaközpont tanulói, egyházi áldást mond Fekete Zoltán római katolikus káplán. Végül koszorúzás.

Tamási Koszorúzás a temetőben a tamási honvéd hősök síremlékeinél. Beszédet mond Erdős Orsolya, 17.30. „Hozz egy szál gyertyát magaddal!” – gyülekező a fáklyás felvonulásra a Penny Market parkolójában, 17.45. Fáklyás felvonulás, 18 óra. Ünnepi műsor a művelődési központban 18.30-tól. Beszédet mond Porga Ferenc polgármester, „Szív és lélek márciusa” címmel műsort adnak a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium tanulói.

Tolna Szent István park, ’48-as emlékmű: beszédet mond Appelshoffer Ágnes polgármester, 9 óra. Utána koszorúzás, majd átvonulás a Tolnai Kulturális Központig, ahol 10 órakor a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium színjátszó köre ad műsort. Kísérő programok 10-től 13 óráig a Mag-Házban: Toma és csapata – történelmi játékok, kézműves-foglalkozás, huszár alakú mézeskalács díszítése. A ’48-as rajzpályázat kiállításmegnyitóval egybekötött eredményhirdetése, 11 óra. Mözs, Emlékpark: ünnepi beszédet mond Sterczné Asztalos Zsuzsanna alpolgármester, közreműködnek a Zöldkert óvodások, utána koszorúzás.

Tengelic, Borjád-Méhes: ünnepi beszédet mond Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter és Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, 9.30. „Piros, fehér, zöld” – az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére. A Kölesdi Béri Balogh Ádám Általános Iskola diákjainak műsora, 10 óra. A kölesdi Zönge Népdalkör és a Kölesdi Általános Iskola furulya szakkörének előadása – ’48-as katonadalok és dallamok, 10.40. Utána koszorúzás. Petőfi Sándor kispályás labdarúgó bajnokság, 11 óra. Tengelic, Sportcsarnok: Petőfi Sándor kispályás foci bajnokság felnőtteknek, 10 óra. Sisha Cafe koncert, 16 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában