alapítvány

2020.05.04. 11:30

A helyi értékeket menti az alapítvány

Bemutatkozott a Simontornya Múltjáért Alapítvány új, négytagú kuratóriuma. A kuratórium elnöke Herczeg Gyöngyi lett.

Foray Nándor

Forrás: simotornya.hu

Máté Imréné kuratóriumi tag ismertette az új testület megalakulásának előzményeit. Az elmúlt évben Tóthné Unghy Ilona elnök elhunyt, az alapítvány így gazda nélkül maradt, még az is fölmerült, hogy esetleg megszűnik. Az új kuratórium azonban szeretné továbbvinni, amit Tóthné Unghy Ilona elkezdett.

Máté Imréné 2013 óta a simontornyai vár vezetője, rengeteg rendezvényben, közművelődési programban vállalt szerepet. A Helytörténet Háza vezető nélkül maradt, emiatt Torma József polgármester kérésére a várhoz kerül annak gondozása is. Beleértve azokat a kiállításokat, melyeket Tóthné Unghy Ilona hívott életre. Máté Imréné ezzel együtt a jövőben az alapítványban is szerepet vállal.

A kuratórium elnökének Herczeg Gyöngyit jelölték ki. Az új elnök elmondta, születése óta Simontornyán él, mindig magáénak érezte a várost. Tizenegy éve pedagógusként dolgozik, a szőlő-bor ágazat területén is sokat munkálkodott. Tóthné Unghy Ilonával voltak közös projektjeik, példaképként tekintett rá. Az Észak-Tolnai Hegyközség vezetőjeként töltött tizenegy év alatt számos jó ötletet összegyűjtött, amely eddig Simontornyán nem valósult meg.

Fotó: Beküldött fotó

Az alapítványon keresztül esetleg ezek a szándékok is termékenyek lehetnek. Kiemelten kezelnék a környezet megismertetését. A szőlőhegyen régi pincék felújítását, látogathatóvá tételét tervezik. Fontosnak tartják, hogy az emberek tudjanak a célokról, és ők is dolgozhassanak azokon. Segíthetnek a régi családi fényképeket archiválni, ezekből emlékkiállítást csinálni. Bizonyos területeken hiányos a Helytörténet Házának gyűjteménye is.

A városi rendezvények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy újra elkezdődhessen egy közösségépítés, javuljon a lakosok egymás közötti kommunikációja. Herczeg Gyöngyi hisz az itt élők segítségében – anélkül nem tud hatékonyan működni az alapítvány. Kérik a lakókat, hogy közösen tegyenek ezért a településért, amely még szebbé válhat. Együtt dolgoznának a helyi civil szervezetekkel, a Temi Fried Művelődési Házzal, a várral és az önkormányzattal is.

A kuratórium másik két tagja Gyenei Lászlóné és Árvainé Olchvári Melinda.

Gyenei Lászlóné 2013 óta a várban dolgozik. Majdnem minden rendezvényen részt vesz, a legtöbb program plakátját, reklámját ő készítette. Ezzel a technikai háttérrel tud segíteni az alapítvány dolgaiban. Árvainé Olchváry Melinda Budapesten lakik, a polgármester felkérésére került az alapítvány tagjai közé. 2007-ben került kapcsolatba Simontornyával, a Mózsé hegyen vásárolt szőlőterületet, melyet azóta is művelnek férjével. Látta, hogy a lakosság mennyire áhítja, hogy ez a nagy múltú város megújuljon, szebbé váljon, látja az akaratot és az elszántságot a polgárokban.

Sokat tett a városért a jeles előd

Tóthné Unghy Ilona, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke közismert, köztiszteletnek örvendő polgára volt a városnak. 1979-től élt Simontornyán, mint fiatal pedagógus került ide, személyisége meghatározónak bizonyult a pedagógiai munka során. Tanárként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként dolgozott, irányította a köznevelést, és sokakban hagyott pozitív nyomot. Sokat foglalkozott helytörténet-kutatással, folyamatosan járta a levéltárakat, gyűjtötte a szellemi és tárgyi emlékeket. Hatalmas, példaértékű anyagot halmozott föl. 1998-ban hozta létre az alapítványt Farkas Ferencné Küzdy Margit segítségével. Tóthné Unghy Ilona egyszemélyes motorja volt az alapítvány működtetésnek, hiszen ő kutatott, szerkesztette anyagait, különféle témákban megírta, kinyomtattatta könyveit. Az elkészült könyveket forgalmazta, hozzáférhetővé tette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában