búcsú

2019.09.16. 07:00

Több mint kétezer hívő vett részt a bátai Szent Vér-templom búcsúmiséjén

A Pécsi egyházmegye idei zarándoklatának célállomása Báta volt. A Szent Vér-kegyhelyen több mint kétezren vettek részt a szabadtéri misén, melyet Erdő Péter bíboros-prímás mutatott be.

Wessely Gábor

Fotó: Wessely Gábor

Több mint kétezer hívő vett részt a bátai Szent Vér-templom szombati búcsúmiséjén. A gyalogosan, biciklivel, motorral, autóval és busszal érkező zarándokokat köszöntötte Sümegi József diakónus, a kegyhely őre, Kürtösi Krisztián helyi (bátaszéki) plébános és szintén „házigazdaként” a közelmúltban veszprémi érsekké kinevezett Udvardy György, korábbi pécsi püspök. (Aki, amíg nincs itteni utódja, a Pécsi egyházmegyét is vezeti, mint apostoli kormányzó.)

A szabadtéri szertartást Erdő Péter bíboros, a magyarországi katolikus egyház prímása vezette. Az oltár körül több mint tíz pap szolgált, köztük Mayer Mihály nyugalmazott püspök. További 15-20 lelkipásztor vett részt a gyóntatásban, áldoztatásban és más teendők ellátásában. (A templomkert félreeső részén szabadtéri gyóntatóhelyeket is létesítettek, ami két-két szék kihelyezését jelentette.)

A bíboros megáldotta a felújított, átépített kegyhelyet. A szentbeszédben az utolsó vacsora történéseit elevenítette fel, és felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos napjainkban is Krisztus testének és vérének tisztelete. Jövőre lesz Budapesten az eucharisztikus világtalálkozó, melynek ugyancsak ez a fő témája. Bátán, az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelyén különös jelentőséggel bír ez. A világtalálkozó jelképe, a szentek ereklyéit tartalmazó missziós kereszt járja az országot, segítve a lelki ráhangolódást. Ezen a hét végén a bátai templomban volt.

A misét három kivetítőn is nyomon követhették a zarándokok. Egyet a szabadtéri oltár közelében helyeztek el, egyet a templomban, egyet a templom mögött, az ott helyet foglalók számára.

A kiválóan megszervezett eseményen közéleti személyiségek is részt vettek. Ott volt Horváth Kálmán tolnai és Horváth Zoltán baranyai kormánymegbízott, Huszárné Lukács Rozália bátai- és több környékbeli település polgármestere. Az egyházhoz kötődő szervezetek képviselői is megjelentek, többek között a karitászosok, a cserkészek és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjai. A szertartás körmenettel zárult.

A bátaiak sokat tettek

A helybeliek közül sokan segítették önkéntes munkával a búcsú megszervezését, lebonyolítását. Jó néhányan népviseletben jelentek meg a szertartáson, zászlóvivői szerepet vállaltak, mások vizet osztottak, egészségügyi szolgálatot láttak el, vagy a forgalomirányításban vettek részt. Adományokat is gyűjtöttek a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdésének megkönnyítésére. A Szent Vér-ereklyét kihozták a templomból, és a mise idejére a szabadtéri oltár mellé helyezték egy állványra. A körmenet után került vissza a kegytemplomba az ereklyetartó.

Borítóképünkön (balról): Udvardy György érsek, Erdő Péter bíboros és Mayer Mihály püspök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában