felújítás

2019.12.10. 10:30

A kisszékelyi templom felújításáért küzdenek

Brunner Mónika

Fotó: Shutterstock

Továbbra is a templom állagának megóvása, felújítása a legfontosabb célja a kisszékelyi önkormányzatnak. Ennek érdekében együttműködnek az egyházzal, ám egyelőre nem jártak sikerrel. Ennek az az oka, hogy a pécsi egyházmegye az ozorai és a simontornyai plébánia felújítását vette előre. Azt veszik ugyanis figyelembe, hogy milyen a templom látogatottsága.

– Kisszékely templomában egy hónapban egyszer van istentisztelet. Ezeken legfeljebb tizenöt ember vesz részt. A településen kevésen gyakorolják a vallásukat, számunkra azonban fontos a templom, ami ráadásul az egyetlen műemlékjellegű épület a faluban. Korábban már felajánlottuk az egyháznak, hogy összegyűjtjük az önrészre az összeget, hogy ne ezen múljon, de így sem jutottunk előre – mondta Pajor Ágnes polgármester.

Az önkormányzat további terveiről a helyi lapban számoltak be. Mint írják, a falu vezetése arra törekszik, hogy összefogják a helyi vállalkozókat, és velük együttműködve éttermet, kávézót, elektromos járműparkot alakítsanak ki. Nagyobb szerepet szánnának a helyi termék előállításának, a szőlészet és borászat fejlesztésének is.

A Kisszékelyi Kulturális Egyesülettel pedig a természeti környezet megóvására, a hagyományok megőrzésére törekszenek. Olyan rendezvényekben gondolkodnak, amely élhetőbbé teszi a települést. A tervek közt szerepel a térfigyelő rendszer fejlesztése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában