interjú

2020.02.07. 14:00

A rendszert váltó sajtó egyik kulcsszereplője volt, vidéken

A megyében élő tollforgatók toplistáján az első három hely valamelyikét bizonyára mindenki Kis Pál Istvánnak adná. A hetvenedik évében járó költő 33 évesen költözött Szekszárdra. Tanított, művelődési házat és tévéstúdiót vezetett, publikált, lapot szerkesztett, saját köteteket adott közre, portréfilmeket készített. És készít ma is, publikál ma is, hisz nyugdíjasként is aktív.

Wessely Gábor

Fotó: Wessely Gábor

– Csepelen nőtt fel. Onnan került Szekszárdra, vagy volt még valami közbenső állomás?

– Gödöllőn voltam egy ideig közművelődési felügyelő – mondja Kis Pál István –, de nagyon szerettem volna elmozdulni az íróasztaltól, és kimenni a gyakorlatba. Magyar-népművelés szakon szereztem diplomát az ELTE-n, s mikor adódott egy lehetőség, megragadtam: a budapesti Fáklya Klub igazgatója lettem. Az irtó strapás három év volt. Képlékeny munkaidővel, hosszas ingázással a lakóhely és a munkahely között, a feleségem is ingázott, s mikor már túl lehettünk volna a napi gürizésen, sokszor még hosszasan várakoztunk a kis Polskiban a lányunkra, aki az Operaház gyermekkórusában énekelt. Egy ismerős hívta fel a figyelmemet a szekszárdi pályázatra: a Babits Mihály Művelődési Ház élére kerestek embert. Utánanéztem, hogy nincs-e már lezsírozva valakinek a hely, de nem volt, s így 1984-ben megkaptam az állást; ideköltöztünk. A fiunk már itt született.

– Aztán jött ugye az újságos és tévés időszak?

– Négy évig vezettem a művházat. Utána elhívott a főszerkesztő, Bába Iván, az első ellenzéki laphoz, a Dátumhoz, belpolitikai rovatvezetőnek. A legelső szám 1989 tavaszán jelent meg, de csak egy évig működött. Némi átmeneti tanácstalanság után létrehoztuk a Szekszárdi Vasárnapot, aminek a próbaszáma 1991 augusztus 20-ára jött ki. Azt másfél évig csináltam, már közben tévéztem is, és 1992-ben, egyedüli pályázóként, elnyertem a városi tv stúdióvezetői posztját. Ott aztán volt mindenféle igény meg ellenigény a tulajdonlásra és a műsorszerkezetre vonatkozóan is, úgyhogy négy év után – némi Pop Tv-s kitérőt is ideszámítva – lezártam ezt a korszakomat, s vele 25 év népművelői tevékenységet. Tanítani kezdtem, magyart, először a palánki középiskolában, aztán az I. Béla Gimnáziumban, fokozatosan haladva, kezdve a levelezősökkel, s a végén már az emelt szintű érettségire készülőkkel foglalkozva. Onnan mentem nyugdíjba 2011-ben.

– A rendszerváltást rengeteg zűr kísérte. Újságok például százszámra születtek, s mentek tönkre. A Dátum elég jó kis lap volt. Mi okozta a vesztét?

– Általában finanszírozási gondokról szokás beszélni, de ez csak felszínes magyarázat. Minden gyűjtő párt, gyűjtő orgánum sorsa az, hogy semmivé legyen, amikor bekövetkezik az általa elindított változás. Amíg nem volt más ellenzéki napilap, 1989-ben, mindenki a Dátumba küldözgette az írásait. Itt gyűltek össze azok, akik az 1990-es szabad választásokat követően szétszéledtek, megalapítva a saját újságjaikat. A közös célt, a szocializmus megdöntését elérték, a további terveik nem egységesek, hanem sokfélék voltak. S már bárki elmondhatott bármit a szabadon indítható, többnyire rövid életű lapokban. A Dátum missziója véget ért. Átalakulhatott volna egyik vagy másik párt szócsövévé, de az méltatlan lett volna hozzá.

– A Szekszárdi Vasárnapot tudtommal nem a város alapította.

– Nem. A Dátumnál klassz kis csapat verődött össze. (V. Horváth Mara, Gacsályi Jóska, Tamási Jancsi, Takács Zsuzsi, Kapfinger Bandi, Bálint Gyuri és mások.) Létrehoztuk a Sajtó Szakmai Egyesületet, és ezt az egyesületet bízta meg a lapindítással a Médiafejlesztési Alapítvány, amelyet 25 szekszárdi vállalkozó finanszírozott. Főszerkesztő nem volt. Az újságot én mint egyesületi elnök jegyeztem, felelős szerkesztőként pedig Tamási János szerepelt az impresszumban, főleg azért, mert nagyon jól tördelt. Az is nagyon melós időszak volt. A támogatások összegereblyézésétől a kézbesítésig mindent csináltam. Négyszáz előfizetőt szedtünk össze. Aztán átmentem a tévéhez, s a Szekszárdi Vasárnapot átvette Takács Zsuzsa. Utána vált ingyenes önkormányzati lappá.

– A városi tv hőskorát is ez a huzavona jellemezte: városi vagy magán fenntartású legyen?

– A hőskor a szocializmusig nyúlik vissza. Már 1988-ban létrehozták a Szekszárdi Városi Televíziót. Amikor odakerültem a Német Színház fiókjaként működött. A különválást megszervező intézményalapító lettem. Aztán ötleteltek a privatizáción, ami nem is lett volna baj, ha az ott dolgozók vehették volna meg, de egy messziről jött befektetőnek nagyon nem örültem volna. Állandósult a csatazaj, megelégeltem, s eljöttem. Gál Laci vette át a stúdióvezetői feladatokat, és az önkormányzat úgy döntött, hogy Dránovits Istvánnak adja át a tévét, vállalkozói működtetésre. Akkor megint jött egy kis üresjárat az életemben, 1996 és 1998 között, mielőtt tanítani kezdtem, PR-tanácsadóként dolgoztam, kiadványszerkesztéssel foglalkoztam, ami később jól jött, mert 2000-től sorra jelentek meg a könyveim. A kameráktól sem búcsúztam el végleg. Jó néhány portréfilmet készítettem írókról, költőkről, Mészöly-díjasokról, Gacsályi Józseffel és másokkal. Az írás és a forgatás most is az életem része.

Könyvek, filmek

Budapesten 1951. január 12-én született Kis Pál István. Elektroműszerész végzettséget, majd magyar-népművelés szakos diplomát szerzett. Szekszárdon 1984 óta él. Népművelőként 25 évet dolgozott, ideszámítva újságírói, lapszerkesztői, tévéstúdió-vezetői életszakaszát is. Magyartanár 1998-tól 2011-es nyugdíjba vonulásáig volt. Házas, két gyermeke és két unokája van. Szabadidejében sokat sétál a vizslájával.

Eddig 11 könyve jelent meg: Mirtuszlevelek Bakkhosz szekszárdi kertjéből (2000), Négyszemközt az Úrral (2002), In Baccho et Venere (2005), Lanovkadodzsem (2007), A misztériumtól a színházig (2009), Pofonok és pofonok (2010), Rekviem (Tamási Gábor fotóival, 2012), A vidám borisszák (2013), Szögek a diófában (2014), Bíborkóló (2016), Áldva pásztor a korttyal (2017). Készülő félben van egy verses, egy novellás és egy elbeszélés kötete. Portréfilmet forgatott – operatőr kollégáival ‒ 14 Tolna megyei kötődésű íróról – Illyés Gyuláról, Lázár Ervinről, Baka Istvánról, Mészöly Miklósról, Csengey Dénesről, Ordas Ivánról és másokról –, továbbá kilenc Mészöly-díjasról.

Borítóképünkön Kis Pál István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában