előadás

2020.01.30. 18:10

A sárközi viseletről hallgattak előadást Bátaszéken

Fekete Dávid

Minorits Jánosné népi iparművész, viseletkészítő tartott előadást csütörtök délelőtt a bátaszéki Gondozási Központ Idősek Klubjában.

Hódi Katalin néhány szóban köszöntötte az időseket és természetesen az előadót is, aki jó pár bemutatódarabot hozott magával Bátaszékre. Minorits Jánosné 2017-ben megjelent könyvét is magával hozta, az esemény kezdetekor pedig Hódi Katalin szervező olvasta fel a könyv előszavát, mintegy kontextust teremtve a továbbiaknak. Ezt követően Minorits Jánosné a szövés, fonás, hímzés rejtelmeiről mesélt, valamint a sárközi kultúráról, szokásokról is, mint például, hogy akkoriban az asszonyok fejkötőikkel jelezték a közösség számára, ha várandósak, vagy, hogy a mondás szerint, ahány év telt el egy asszony életében, annyi virág hullott le öltözékéről, ezzel utalva arra, hogy az idősödő asszonyok a virágos, színes mintás ruhák helyett már egysíkú, sötétebb viseleteket hordtak. Mindezt a saját maga által is készített darabokon mutatta be az érdeklődőknek, akik szembetűnően élvezték az előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában