vadkárfelmérési útmutató kellene

2019.07.13. 16:04

A vadkárok megelőzése nem csak a vadászok dolga

A mezőgazdasági termelők és a vadászok között állandó feszültséget jelent a vadkárok kezelése.

Mauthner Ilona

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Természetesen nem minden térségben van így, hiszen sok példa van arra is, ahol azon dolgoznak együtt, hogy megelőzzék a kárt, például az Alsónánai Nimród Vadásztársaságnál. Az viszont tény, sokat segítene a vitás helyzeteken, ha lenne végre egy egységes vadkárfelmérési útmutató.

Vadkárnak minősül a gímszarvas, az őz, valamint a vaddisznó által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá a mezei nyúl által a gyümölcsösben és a kiskertekben okozott kár tíz százalékot meghaladó része. Tolna megyében is gyakori gond, hogy a vadak kárt okoznak a gazdálkodók kukoricájában, gabonájában, sőt még a bekerítetlen kiskertekben is.

A vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly országosan megközelítette a 2,6 milliárd forintot. Ennek negyede egyetlen megyében, Somogyban realizálódott, ezt Zala és Baranya, majd Tolna megye követte a sorban, derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adataiból.

Egy szekszárdi olvasónk, Horváth Mihály arról számolt be, szinte egész évben a kertjében randalíroztak az őzek, egészen addig, amíg villanypásztort nem szereltetett fel. Hétről hétre ellenőrzi a vezetékek állapotát, nem szakadt-e el, így ez a szerkezet valóban távol tartja az elszaporodott vadakat.

Egy bátaszéki vadász kérdésünkre elmondta, nem biztos, hogy a vadak elszaporodása a megfelelő kifejezés a jelenlegi helyzetre. Inkább arról van szó, hogy az emberek foglalják el a vadak életterét, ők pedig alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. A másik ok pedig az, hogy a vadon élő állatok megtanulták, hogy az ember közelsége bizonyos fokú védelmet is jelent számukra, ezért húzódnak egyre többen az emberlakta területekre.

A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett. A keletkezett kár megtérítése az esetek nagy részében nem kompenzálja a kiesett termést, így a gazda érdeke itt is egybeesik a károsításért felelős vadászatra jogosulttal abban, hogy tudásuk és lehetőségük szerint együttműködjenek a kár mértékének csökkentésében.

Tolna megyében jelenleg hatvanhét vadászterület van, ebből öt az állami erdőgazdaságé, öt pedig a földtulajdonosok területe.

A vadászati törvény rendelkezik

A vadkár kérdéskörét a 2015-ös vadászati törvény új alapokra helyezte. Ennek legfontosabb elemeként a jogszabály rögzíti: a vadállomány nemzeti értékünk és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken. Ezzel együtt az ágazati szereplőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére. A vadkár felmérése terén előrelépést jelent majd a vadászati szervezetek, illetve a kapcsolódó szakterületek tudományos műhelyei által kialakítás alatt álló egységes vadkárfelmérési útmutató, amely négy pillérre épül: a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény készítésére.

A mezei nyúl a fa kérgét rágja meg

A vadkár kifejezés többféle kártípust foglal magában. A taposási kár a szarvasnál és a dámnál a szántóföldi kultúrákban ölthet jelentős méreteket. A túráskár jellegzetesen a vaddisznó által okozott kárforma. Elsősorban a kukoricát látogatja a vetéstől a kétleveles állapotig. A vaddisznó és a szarvas nyári fő tápláléka a búza, zab, rozs, kukorica lett az utóbbi időben, ami jelentős termésveszteséget okozhat. Szőlő- és gyümölcsoltványok rügyeinek megrágása a nyugalmi periódusban általános kárforma (őz, szarvas), különösen az őz válogató, csipegető táplálkozásformája káros. A gyümölcsfák háncsrétegének megrágása télen a mezei nyúl legjelentősebb kártétele, elsősorban fiatal alma- és körteültetvényekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában