Amikor még a félmázsás fűrész volt a technika csúcsa

Erdész volt az apja, a nagyapja, erdész a felesége és az egyik fia. A 75 éves Babos Imre hatvan éve kezdte a szakmát. Nála jobban kevesen ismerik a gemenci, azon belül a pörbölyi erdőt. Hosszú ideig kinn is élt, szolgálati lakásban, a lakott területtől nyolc kilométerre lévő Lassiban. Az épületben ma halászati múzeum található. Az erdei kisvasúttal közelíthető meg.

Pályakezdőként egy ideig a Vértesben, aztán Bátaapátiban dolgozott. A pörbölyi erdészethez 1967-ben került, s onnan is ment nyugdíjba 2004-ben. Mindenféle munkát végzett, szervezett, irányított: csemetenevelés, erdőtelepítés, fakitermelés, szállítás. Nyomon követte az ökoturisztikai központ létesítésének mozzanatait. Részt vett a turisták kalauzolásában, akik elsősorban a kisvasút miatt érkeztek Pörbölyre, vagy a másik, harminc kilométerre lévő végállomásra, a Szekszárd melletti Bárányfokra.

Az első, lóvontatású kisvasutat 1915-ben létesítették – mondja –, az érsekségi fakitermelés, szállítás megkönnyítésére. A háború után több különálló szakasz épült Szekszárd és Pörböly térségében, szintén faanyag-mozgatásra. Ahol nagyobb volumenű kitermelés folyt, nyolc–tízezer köbméter, oda ideiglenes, repülő vágányt vittek. A sínek teljes hosszban való összekötése a hatvanas években történt, és a hetvenes évektől, a Tolna Touristtal karöltve, megindult az idegenforgalmi hasznosítás, a kirándulók szállítása.

Ez idő során a fakitermelési technika is hatalmas fejlődésen ment át. A soproni egyetemen, ahol Babos Imre végzett, már volt Stihl láncfűrész, ám a hétköznapi gyakorlatban a fejszét és a kézi fűrészt használták. Először a szovjet gyártmányok jöttek be. Elterjedtté vált a hatvanas-hetvenes években a kétszemélyes, 47 kilós Druzsba láncfűrész, amit lassacskán felváltottak a jóval könnyebb nyugatiak. A foglalkoztatottak száma visszaesett. Valaha több brigád járta a pörbölyi erdőt, két-háromszáz fő, ma már minden gépesített, néhány ember elvégzi a munkát az adott területen. Ezért, a munkahelyek részbeni megtartása miatt is érdemes volt a turizmus felé nyitni. Fokozatosan alakult ki a kisvasút végállomásánál az ökoturisztikai központ. Korszerű állomás­épületet adtak át 2006-ban, már előtte egy évvel megnyílt az erdei iskola, a Gemenc állatvilágát bemutató múzeum pedig 1998 óta várja a vendégeket. Sok a pihenőhely, a pad, és madáretetők, mókusetetők, fából készült szobrok is láthatók. Őrzik a jeles elődök emlékét. Kopjafát állítottak az egykori erdészetvezetőnek, Barabás Ferencnek, aki a Gyöngy­virágtól lombhullásig című filmben is szerepelt. Érinti az erdőt a kéktúra útvonala, vannak más látogatható sétautak, tanösvények és kínálnak szálláshelyet is. Babos Imre alkalmanként még vállalkozik turisták és szakmai csoportok – diákok, leendő erdészek – kalauzolására. Nagy öröm számára az erdőjárás, és esetenként nagy bosszúság is, a szemetelés miatt.

– A felnőttekkel van a baj – hangsúlyozza. – A gyerek már az óvodában megtanulja, hogy óvni kell a természetet, de az idősebbek némelyike úgy gondolja, hogy neki mindent szabad. És az eldobált szemét akár el is pusztíthatja a vadat, ha megeszi. Szerintem egy jóérzésű ember nem szennyezi a környezetét. Élmény számára az erdei kirándulás, és nem rondít bele. Leginkább persze mi, erdészek tudjuk értékelni és szeretni ezt a közeget. Sokszor emlegetünk egy régi mondást: „Az erdei munkában megfáradt erdész a pihenést is az erdőben találja meg.”.

Nem helyes, ha egy gyakorló erdész beköltözik a faluba

Babos Imre 1944-ben született. Gyermekkora óta járja a pörbölyi erdőséget, sokat játszott az egykori, többhektáros csemetekertben. Ismeri a növény- és állatfajokat, a vadnyomokat, a fekete gólya és más madarak fészkelő helyeit. Végzettséget Sopronban szerzett, dolgozni a Vértesben kezdett, majd Bátaapátiba került. A pörbölyi erdészethez 1967-ben helyezték át. Több átszervezés történt a cégnél, de gyakorlatilag ugyanonnan ment nyugdíjba, 2004-ben. Egy ideig erdészházban, a lakott területtől nyolc kilométerre lévő Lassiban élt. Véleménye szerint nem helyes, ha egy gyakorló erdész beköltözik a faluba. A szakmaszeretetet a génjeiben hordozza. Erdész volt az apja, a nagyapja, erdész a felesége és az egyik fia is. A másik is természetközeli ember: gátőr. S van remény a folytatásra, mert már hét unokája született.