Életmentő vizsgálatok

2018.11.07. 14:00

Az időskor nem feltétlenül az elmúlás ideje

Az időskori nőgyógyászati problémák témája érzékeny terület, érdemes róla beszélni. Ezt tette dr. Faludy Péter nőgyógyász főorvos a Mentálhigiénés Műhely és a Babits Mihály Kulturális Központ szervezésében tartott előadáson.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

– Nemrég óta vagyok Szekszárdon, 1973 óta, 45 éve – kezdte viccelődve a főorvos.

– A Tolna Megyei Balassa János Kórházban dolgozom. A felkérést szeretettel fogadtam, örülök, hogy a bizalmukkal megtiszteltek – köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy a változás kora jelentős mérföldkő a nők életében, sajnos sokan nőiességük, anyaságuk, társadalmi hasznosságuk elvesztését látják benne, egyedül érzik magukat, nincs kitől tanácsot kérniük. Magyarországon 2-2,5 millió nő érintett, az idős és aggkor az emberek zömének az elmúlás ideje, de ennek nem kell feltétlenül így lennie.

– El kell fogadni, hogy változások mennek végbe az ember egész szervezetére kihatóan, erre a hölgyek a legkényesebbek, miután a tükörben találkoznak önmagukkal – mondta dr. Faludy Péter, majd felhívta a figyelmet a megfelelő hozzáállásra. Bőrelváltozások esetében fel kell keresni a nőgyógyászt, kozmetikust, bőrgyógyász kozmetológust, pszichés problémáknál szintén nem szabad halogatni, szakemberhez kell fordulni, nem szabad félni ettől.

Az emlőt szintén nem szabad elhanyagolni. Magyarországon ma az egyik vezető haláloki tényező az emlődaganat, ezért az a minimum, hogy az ingyenes szűrő- és egyéb vizsgálatokat igénybe kell venni. A mammográfiás szűrésre azt mondják, fájdalmas, de ez ma már nem így van, a megyei kórház is rendelkezik ehhez megfelelő készülékkel.

Kiemelte, ha idős korban a nemi szerven bármilyen jellegű elváltozás tapasztalható, még ha nem is okoz panaszt, szakemberhez kell fordulni. Ha ég, viszket, fáj, tudni kell, hogy az nem a korral járó probléma, ezért ki kell vizsgáltatni. Ha a menopauza után esetleg egy évvel vérzés jelentkezik, orvoshoz kell fordulni, az ugyanis nem a lányság visszatérését jelenti, hanem valaminek az előjele is lehet.

Régen és ma

– Régen rákszűrő busszal mentünk vizsgálni, külön az emlőt, a tüdőt és a nőgyógyászati problémákat. Jöttek az emberek a buszhoz, és a tüdőszűréssel még nem is akadt probléma, de a nőgyógyászatival már igen. A buszból ugyan kifele lehetett látni, befele nem, de mikor megérkeztek a hölgyek és azzal szembesültek hogy a férjeik, párjaik álldogálnak a busz mellett, nem akartak levetkőzni, hiába mondtuk nekik, hogy nem látnak be – mesélte a főorvos, aki kiemelte, hogy például méhnyakrákszűrésre a szexuális élet megkezdése után évente kellene járni.

Emlékeztetett, hogy régen a tüdőszűrés kötelező volt, miután nem lett az, egyre több lett a TBC-s beteg. A vizelettartási problémákat is komolyan kell venni, bizalommal kell fordulni a háziorvoshoz. A szűrővizsgálatok, beleértve az emlőszűrést is, a megyei kórház jóvoltából hosszú évtizedek óta az országban példamutató módon rendszeresen és a mai napig jól szervezetten működnek. A menopauza-klimax ambulancia és onkológiai gondozó bármikor igénybe vehető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában