Az Omega énekese nyaranta a szekszárdi strandra járt

Kóbor János először Tolna megyei kötődéséről beszélt. Mint elmondta, ő az első az egész – 1700-as évekig visszavezethető – családfán, aki nem Bátaszéken született. Édesapja viszont Szekszárdon végezte a gimnáziumot.

Kóbor János 1943-ban született, amikor a világháború elindult Magyarország irányába. Budapest ostromáig szüleinél lakott, de az ottani házakat az elsők közt érte bombatalálat. Édesanyja ’44 decemberében hóna alá kapta, hogy még karácsony előtt leérjenek Bátaszékre. Találkoztak szovjet és német katonákkal egyaránt. Húga épp a háború befejezésekor, ’45. május 9-én született. János onnantól kezdve sokat tartózkodott nagyszüleinél, amikor pedig általánosba járt, szünidejét töltötte Bátaszéken. Vagy Bátán a Dunánál, vagy a szekszárdi strandon nyaralt.

Gyerekkorában esze ágában nem volt zenésznek állni, az építészet iránt viszont már korán érdeklődött. – Az építészetre sokan azt mondják, hogy az a megfagyott zene – mondja Kóbor János.

Az ’56-os forradalomnak fül- és szemtanúja volt. Nyolcadikba jártak; október 23-án éppen a 8. a osztály ellen játszottak visszavágót, és nem akart vége lenni. Tudniillik két góllal kellett nyerni – amíg nincs meg a két gól különbség, nincs vége a meccs­nek. Besötétedett, úgyhogy felfüggesztették a mérkőzést, hazamentek. Hazaérve pofon fogadta Jánost, amiért kinn lógott ezekben a vészterhes órákban. – A grund nem messze feküdt a műegyetemtől, és tényleg, mintha tömegzajokat hallottunk volna, de kit érdekel az 7-7-nél? – elevenítette fel.

Továbbra is jártak iskolába, de a polgárok az addigi titokzatos összekacsintások után közvetlenebbé váltak. Nem gondolta senki, hogy ebből véres tragédia lesz. Büszkeséget éreztek, hogy szóvá tették: nincs minden rendben, Rákosi elvtárs. Egyre több mindent szabadott kimondani. Bizakodó hangulat keletkezett. Ausztria független állam lehetett, és nem tűnt olyan irreálisnak, hogy a szovjetek innen is kimennek. 28-án alakult meg az új kormány Nagy Imre vezetésével, akinek személye kétségeket ébresztett, hiszen maga is kommunistának minősült. Kóbor János nagyapja reakciós volt, de azt mondta: Nagy ezek közül még mindig rendes ember.

Bizonytalan idő következett, mert elkezdődött a mozzanatok ellenforradalomnak bélyegzése.

– A közellátás már nem nagyon működött, de vidékről érkeztek a teherautók, amelyek hozták az élelmiszert. És ott mi, gyerekek szépen sorban álltunk. Már második alkalommal találkoztam egy helyes kis csajjal, aki velem egyidős lehetett. Megbeszéltük, hogy a következő alkalommal is találkozunk – emlékezett vissza Kóbor.

Erre azonban már nem volt lehetőség, mert 3-án este megszólaltak a szirénák. Mindenki tudta, hogy irány az óvóhely. A pincében a ház 30-40 lakója zsúfolódott össze. Ment a Szabad Kossuth Rádió, Nagy Imre elmondta ismert beszédét. Ekkor már gyerekfejjel is tudták, hogy vége a dalnak. – Nem is értettem, hogy „csapataink harcban állnak”. Kivel? A Vörös Hadsereggel? – idézte fel Kóbor.

Az olimpia és Elvis kárpótolt

– Nem elnyomásként éltem meg a szocializmust – ismerte el Kóbor János. – Nem véletlenül volt Magyarország a legvidámabb barakk. Gyerekfejjel kikapcsolódtunk a politizálásból. Én azért sem foglalkoztam ezzel, mert 1956 novemberében elkezdődött a melbourne-i olimpia. Csodának tűnt, hogy mi, magyarok, szabadságharcban mindig elbukunk, abban nem vagyunk túl jók, de olimpián igen. Kicsit elkeseredtem, hogy a helsinki olimpia tizenhat aranya után Melbourne-ben csak tízig jutottunk, de a mai napig tudom az összes ottani olimpiai bajnokunk nevét. Számomra ez az esemény átvette a forradalom helyét. A karácsonyra kapott Elvis’ Golden Records album aztán el is feledtette velem ’56-ot – vallotta az Omega 76 esztendős énekese.