búcsú

2019.09.29. 09:30

Búcsút tartott az uzdi falurész

Hanol Erzsébet

Fotó: Beküldött fotó

Búcsút és falunapot rendeztek nemrégiben a Sárszentlőrinchez tartozó Uzdon. Sátor Géza, Sárszentlőrinc-Uzdért Egyesület elnöke elmondta, hogy az Uzdi Diákok Baráti Társaságával közösen tavaly szerveztek először ilyen rendezvényt, és idén az önerő mellett az Emberség Erejével Alapítványtól kapott támogatást is a megvalósításra tudták fordítani. Abból vásároltak nagyméretű sátrat és mobil hangosító berendezést.

A program az evangélikus templomban kezdődött, ahol Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkész tartott istentiszteletet, majd az egykori iskola területén várták az érdeklődőket. A gyerekek rajz- és ügyességi versenyen tehették próbára magukat, Zsazsa bohóccal lufit hajtogathattak, illetve terápiás kutyával és lóval is találkozhattak. Sőt, habparti is volt. A színpadi műsorban felléptek a sárszentlőrinci óvodások, a Tengelici Borostyán Nyugdíjas Egyesület, a Dunakömlődi Félnótás Dalkör, a Pistiest zenekar, Magyar Csaba rockénekes, zárásként pedig Vámosi Tamás zenei összeállítása szórakoztatta a jelenlévőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában