Egészségnap

2018.10.16. 10:30

Családi nap szolgálta az egészséges életmódot

Hanol Erzsébet

Fotó: Shutterstock

Egészségnapot tartottak nemrégiben Nagyszékelyben, ahol a szociális alap által nyújtott támogatásnak köszönhetően a hagyományos egészségügyi felmérések mellett gyermekprogramokkal is várták a családokat. Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, hogy a gyerekek sorversenyen tehették próbára magukat, jutalomként pedig írószercsomagot és édességet kaptak. A sárbogárdi tűzoltók jóvoltából egy tűzoltóautóval és annak felszerelésével is megismerkedhettek, a Tamási Rendőrkapitányság képviselői pedig egy rendőrautóval érkeztek, amely szintén nagy sikert aratott.

A szervezők közös főzés során gondoskodtak az étkezésről is, és amíg készült az étel, addig a gyerekek kézműves foglalkozáson gesztenyefigurákat, PET-palackból játékot, szélforgót alkottak. Egy egészségfejlesztő cégnek köszönhetően egészséges ételeket lehetett kóstolni, volt tanácsadás, és kézművesek kínálták portékáikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában