programsorozat

2019.03.21. 20:00

Csányi Vilmos is jön az Internet Fiestára

Egy héten át tartó, változatos és színes rendezvénysorozat várja az érdeklődőket az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban.

Szeri Árpád

A győztes szelfi. Az elveszett lélek című kompozíciót a vaskúti Kubatov Tamara készítette

Fotó: Kubatov Tamara képe

Már a délutáni megnyitó is csemegével kezdődött. Liebhauser János igazgató kihirdette A könyvem és én című szelfipályázat eredményét. Különleges kompozíciók késztették tűnődésre a közönséget, az első helyezés joggal illette meg a vaskúti Kubatov Tamara önfotóját, mely Az elveszett lélek címet viselte.

A megyei könyvtár szelfipályázatának népszerűségét jelzi, hogy negyven település ötvenöt résztvevője kilencvenhat képet küldött be. Kubatov Tamara mögött a szekszárdi Lotz Anna Réka végzett, bronzérmes lett az ugyancsak szekszárdi Varga-Kovács Emma, míg a különdíjat a fővárosi Pozsa Réka szerezte meg.

A győztes szelfi. Az elveszett lélek című kompozíciót a vaskúti Kubatov Tamara készítette

Holnap a központi épületben 17 órától Vonyó József egyetemi tanár tart előadást Gömbös Gyuláról, a két világháború közötti időszak egykori miniszterelnökéről, aki egyébként Murgán látta meg a napvilágot 1886-ban. Szombaton délelőtt kilenc órától elérkezik a szabadulószoba-jellegű filmek kedvelőinek nagy napja, ugyanis kipróbálhatják magukat és tudásukat a Szabadulóraktárban.

Hétfőn 17 órától Hodossy László építész kalauzolásával lehet virtuális sétát tenni az új könyvtárban. Ugyancsak hétfőn, de a Gyermekkönyvtárban 14 órától Péter Miklós középiskolai tanár ismerteti meg a látogatókat a robotikával. Ugyanitt kedden 14 órától dr. Nagyváradi László csillagász Helyünk a világegyetemben címmel az univerzum és ember kapcsolatát tárja a közönség elé. Szerdán délután két órától Várrekonstrukciók 3D-ben címmel Balogh András mutatja be azt, hogy milyenek is lehettek ezek az építmények egykori, eredeti állapotukban. A Pazirik Kft. ügyvezetője szerdán délután öt órától ott lesz a főépületben is, beavatva a közönséget a 3D modellezés új útjaiba. A főépületben csütörtökön délután öt órától a hazai tudományos élet kiemelkedő szereplője, Csányi Vilmos biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár mutatja be – Géczi János íróval, szerzőtársával együtt – a kettejük beszélgetését rögzítő, Őszi kék című könyvet.

S még mindig nincs vége, hiszen ráadásként, pénteken délután két órától a Gyermekkönyvtárban Egle Lucával a mangák birodalmába lehet utazni. A szekszárdi fiatal tavalyelőtt közel egy évet töltött a mangák bölcsőjének számító Japánban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában