visszatekintő

2019.12.24. 07:00

Cudar idő, ballagás, választás – ez történt 2019 májusában

Az év végéhez közeledve visszatekintünk 2019 főbb eseményeire, eredményeire, érdekességeire. Ehhez a Tolnai Népújság archívumát hívtuk segítségül, így adunk képet a lassan elmúló esztendőről. Ezúttal május van soron.

Hanol Erzsébet

Fotó: Máté Réka

Arról, hogy a májusi eső valóban aranyat ér-e, bőven volt módunk meggyőződni ebben az évben, ugyanis rendkívül csapadékosra sikerült az idei május, ráadásul mindehhez még hideg is volt. A majálisok is borongós, hűvös időben, ám mégis jó hangulatban teltek megyeszerte. Nem volt éppen fagylaltozós idő, a szekszárdi Zsitvai cukrászdákban ennek ellenére nagy volt az érdeklődés a hónap első napján. Ennek oka, hogy ötven éve nyitották az első egységet, és ebből az alkalomból egyforintos és ötvenfilléres fagyit árusítottak, amiért a korabeli pénzérmékkel lehetett fizetni.

Igazán borongós, esős időjárás jutott idén májusra
Fotó: Makovics Kornél

Arról is írtunk, hogy a gemenci bekamerázott fekete gólya fészekbe új pár költözött, négy tojást raktak, amelyekből májusban keltek ki a kisgólyák. Bo­gyiszlón egy fehér gólyapár életébe lehet online betekinteni, ám a látottak nagy vihart kavartak. Öt fióka pusztult el, mert az esőzés miatt a fészek megtelt vízzel. Az ügyben két tábor feszült egymásnak: azok, akik szerint a természet rendje érvényesült, és azok, akik szerint közbelépésre lett volna szükség.

Két jeles nap foglalja keretbe májust. Első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük, az utolsón pedig a gyermeknap van. Ez utóbbihoz kapcsolódott a 49. Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázat eredményhirdetése, valamint a Háry János Mesefesztivál Szekszárdon. Ugyancsak erre a hétvégére esett egy, szinte az egész kontinens számára fontos esemény, méghozzá az európai parlamenti választás. Megyénkben 40,17 százalékos volt a részvételi arány, és a voksolók 59,02 százaléka a Fidesz-KDNP listájára szavazott.

Európai parlamenti helyekről döntött a lakosság
Fotó: Mártonfai Dénes

Az események sorát gyarapította még Bonyhádon a tűzoltók és katonai hagyományőrzők napja, Tolnán pedig azt ünnepelték, hogy harminc éve, a története során harmadszor várossá nyilvánították a települést. Pakson többnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a várossá válás negyvenedik évfordulóját, míg Dunaszentgyörgyön arról emlékeztek meg, hogy háromszáz éve kelt az a betelepülési szerződés, amelyhez a falu újraalapítását és a református egyházközség alapítását kötik. Május a középiskolai ballagások és az írásbeli érettségik hónapja is. Tolna megyében közel ezerhétszáz diák búcsúzott az iskolájától, majd kezdett neki a vizsgáknak.

A Város Napján felvonulás nyitotta a programot Pakson
Fotó: Molnár Gyula

Mire beköszöntött a kiránduló idő, a Szekszárd mellett fekvő Sötétvölgyben felavattak egy többfunkciós épületet játszótérrel, új hidakkal, még vonzóbbá téve a túrahelyszínt. Bátaszéken a német nemzetiségi tanösvényt adták át, amely hét állomáson mutatja be a település több arcát, a németség jellegzetességeit. Őcsényből igazán különleges családi eseményről tudósíthattunk, hiszen nem mindennapi, hogy egy keresztelőn öt generáció lehessen jelen, az egyévesen megkeresztelt csöppségtől kezdve a 95 éves üknagymamáig. A Bognár család esetében azonban ez megadatott.

A kosárlabda társadalmat viszont két szomorú hír rázta meg. Gereben Líviánál, a KSC Szekszárd fiatal játékosánál leukémiát diagnosztizáltak, a sportág legendás hírű játékvezetője, Szabó György pedig 66 éves korában elhunyt.

Májusban jelentették be, hogy Dombóvár egyik meghatározó cége, a Pasha Kft. bezárja huszonhét éve működő üzemét. A varroda bezárása azt jelentette, hogy kétszáz ember munkája szűnt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában