előadás

2019.05.10. 15:30

Ezeréves évfordulót ünnepel Madocsa

Hanol Erzsébet

Fotó: Shutterstock

Első írásos említésének ezer éves évfordulóját ünnepli idén Madocsa. A különleges évfordulóhoz kapcsolódóan az önkormányzat a civil szervezetekkel közösen különböző programokat szervez idén, amelyek felvezetője K. Németh András előadása volt nemrégiben. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum főmuzeológusa jól ismeri Madocsa történelmét, ő készítette ugyanis a falu örökségvédelmi tanulmányának régészeti fejezeteit. Ezúttal a Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület meghívására érkezett a településre, ahol a teljesen megtelt moziteremben tartott előadást.

K. Németh András elmondta, hogy Tolna megyében Madocsa azon ritka települések egyike, ahol a török dúlás ellenére még ma is fellelhetők azok a családnevek, amelyek már a hódoltság alatt is léteztek az akkori településen. Az érdeklődők arról is hallhattak, hogy bő kétszáz éve a település külterületének arculata még jelentősen más volt, hiszen a falu körül mocsár terült el. A csupán pár méteres kiemelkedéseken több település (Kormó, Körtvélyes) is létezett, amelyek helyén ma szántóföldek találhatóak. Szó volt arról is, hogy Madocsa kiemelkedően fontos révátkelő hely volt, valamint megismerhette a hallgatóság a madocsai Szent Miklós-apátság történetét, amelynek a helyén ma a református templom áll. A mai templom tornya magában foglalja az egykori apátság két tornyának egyikét. A források szerint az apátság 1721-ben még állt, de később annak köveiből épült a bölcskei római katolikus templom.

A rendezvényen közreműködtek a Madocsai Általános Iskola diákjai, illetve Törjék Gábor, a Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület elnöke mondott köszöntőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában