Gyógyított, most aranydiplomás lett dr. Sík Erzsébet

A pécsi orvostudományi egyetemen 1969-ben végzett általános orvosként. Friss diplomásként több városba is hívták az ország különböző megyéibe, de némi vívódás után a szülővárosa, Szekszárd mellett döntött.

– Félve jöttem haza, mert attól tartottam, nem felelek meg a földijeimnek, a tévedést egy gyüttmenttől jobban elfogadják, mint egy újvárositól – mondta a doktornő.

Az ideggyógyászaton kezdett, négy év után szerezte meg a szakvizsgáját, 1982-ig dolgozott ott. Azt mondta, nagyon szép időszak volt az ott töltött 13 év. Ezt követően átkerült a röntgen osztályra, 1986-ban szakvizsgázott, majd dr. Muth Lajos, akkori főigazgató-főorvos felkérte, hogy vállalja el a röntgen osztály vezetését. Ekkor 1999-et írtunk, és egy elöregedett gépparkot vett át. Hagyományos röntgenfelvételeket, átvilágításokat tudtak csak készíteni. Hiába voltak kiválóan felkészült orvosaik, hiányoztak a jó gépek.

– A Jóisten mindig a tenyerén hordott, és egyszer csak kisütött a nap – nyilatkozta korábban a főorvos. Két éve olyan osztályt hagyott hátra, mely öt jó minőségű ultrahanggal, direkt digitális hagyományos röntgengéppel, 64 szeletes CT (0,6 mm vékony rétegeket is tud vizsgálni), és 1,5 Tesla-s MR-rel állt a betegek rendelkezésére. Nagyon kemény időszak volt a váltás kezdete, hiszen új gépeket, új eljárásokat kellett megtanulniuk a dolgozóknak is.

– Két volt munkatársam nevét szeretném megemlíteni, az egyik Péter Gyuláné, egy nagyon felkészült szakember, az ő területe a sterilitás volt, mely nagyon fontos ezen az osztályon is, például az érfestéseknél, a fertőzések elkerülése végett. A másik Märcz Zoltán gazdasági-beruházási igazgató, aki sokat tett azért, hogy ennyi gépünk legyen az osztályon – mondta a doktornő. Akkor hatvanketten dolgoztak ott, a négy adminisztrátoron kívül mindnyájan sugaras területen. Mára ez megváltozott.

– Amikor 1969-ben beléptem a kórházba, a főnököm nem azt kérdezte tőlem, van-e diplomám, hanem azt, tudok-e gépelni. Természetesen nem tudtam, de ezt a hiányosságomat hamar pótoltam, miután két ujjal gépelgettem – egyre gyorsabban – a zárójelentéseket, végeztem az adminisztrációs feladatokat. Ma már a számítógépek kezelése jelenti a kihívást, az informatika olyan tempóban fejlődött, hogy ha elment pár hét szabadságra az ember, győzte bepótolni az újdonságokat. Egy valamit azonban még a szüleimtől megtanultam, és ehhez máig tartom magamat: úgy kell kezdeni a napot – akármilyenek is a körülmények –, mintha örökké élnél, és úgy kell befejezni, mintha az lett volna számodra az utolsó. Minden nap rendet kell magad után hagyni.

Dr. Sík Erzsébet éppen egy éve ment nyugdíjba, mint mondta, azóta is minden nap időben felkel, egy nagy családi házban, a hozzá tartozó kertben, szőlőben mindig akad munka. Gyorsan eltelik a nap. A testvére a szomszédban lakik, ami nagyon jó mindkettőjük családjának.

– Ma már tudom, a legfontosabb az életben, hogy legyen akiket szerethetsz, és legyen, aki szeret téged – mondta Sík Erzsébet. – A belső békesség a fontos, és ezt sikerült megtalálnom – tette hozzá.

Újvárosinak lenni elkötelezettség

Erzsike, sokan hívják így a főorvos asszonyt, aki büszke arra is, hogy nem csak szekszárdi, de annak újvárosi részéből való. Merthogy a városnak ezen a részén megjegyzik, ki a gyüttment és ki a földi. Dr. Sík Erzsébet például az újvárosiak elhallgatott szavait is megérti.

Mint mondta, közel ötven év alatt szinte az egész megyét legalább kétszer megvizsgálta, tehette ezt úgy is, mint megyei szakfőorvos. Szekszárdon nagyon sok a barátja, ismerőse. Megállítják az utcán, megbeszélik vele a problémáikat. Pár éve találkozott egy asszonnyal, akit még pályája elején gyógyított, agydaganata volt. Az idős hölgy örömmel újságolta, hogy ennek negyvenöt éve, és azóta is jól van. Hálás volt a doktornőnek, mert közvetlen volt vele, mert tőle kérdezni, és azokra érthető válaszokat kapott.