Hallgassa élőben!

Ingyen iratkozhattak be a nők

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
kosárlabda Rónai Gábor
Most sem sikerült meglepetést okozni a Sopron ellen
sárlavina után / 23 perce
Saját erőből takarítottak a kalaznóiak
Körülbelül egymillió forintba került az önkormányzatnak, hogy a nagy mennyiségű le­zúduló csapadékkal érkező, mintegy húsz-harminc centiméteres sárlavinát eltakarította.
Gyász
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENIZS SÁNDOR életének 80. évében váratlanul elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése végakaratának megfelelően, szűk családi körben az alsóvárosi temetőben megtörtént. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BILICZKI ISTVÁN aparhanti lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 1-jén, hétfőn 15 órakor lesz a mucsfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló szerettei
A csillagok ragyogása volt két szemében, Nap tündöklésénél szebb volt mosolya! Elindult egy lélek, tovább szállt, Távolra tőlünk, mely nagyon fáj! Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, és nevelőapukánk BOGDÁN JÓZSEF szekszárdi, volt tolnai lakos 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 1-jén, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket fehér virággal róják le, valamint a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IMHOF PÉTER bonyhádi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BLOCHINGER MIHÁLY halálának 1. évfordulójára ,,Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. A gyertya most érted égjen, ki fent laksz már a magas égben, ki vigyázol ránk onnan fentről, s lelkünkhöz szólsz a végtelenből." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OTT HENRIKNÉ szül. Helyes Katalin alsónyéki lakos életének 87. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. február 26-án, pénteken 15 órakor lesz az alsónyéki katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ FERENC szekszárdi lakos 79 éves korában elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2021. február 26-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WERSTROH GÉZÁNÉ sz. Kovács Ilona 89 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Kérjük, a személyes részvétnyilvánításól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SCHEIDLER MÓNIKA 1990-2009 halálának 12. évfordulójára "Szívemben dobban gyászos fájdalom, nem vagy itt, s ez fáj nagyon." Szerető szüleid és nővéred
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR GYULÁNÉ halálának 9. évfordulójára "Nem múlnak el ők, Kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szerető családod
„Köszönöm, hogy a lelked a lelkembe írtad, Nincs felettünk hatalma a sírnak, Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a lelkemben marad.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FALUDI BÉLÁNÉ Sárika bonyhádi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 22-én, hétfőn, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Gyászoló család
Hálás köszönetünket fejezzük ki a Decs Ady Endre utcai Idősek Otthon valamennyi dolgozójának NAGY FERENCNÉ szül. Antal Katalin lelkiismeretes, odaadó gondos ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENCNÉ szül. Antal Katalin tengelic-szőlőhegyi lakos 88 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. február 23-án, kedden 15 órakor lesz a tengelic-szőlőhegyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGENHEIM FERENCNÉ szül.: Gaunsz Julianna zombai lakos 98 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. február 20-án, szombaton, 12:30 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEIDT JÓZSEF zombai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 20-án, szombaton, 11 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. KEINRÁTH ISTVÁN volt kórházi dolgozó szekszárdi lakos 88 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 22-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF TAMÁS bonyhádi, volt majosi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 19-én, pénteken, 15 órakor lesz a váraljai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUSÁK BALÁZS volt borbély 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 19-én, pénteken, 11 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Kérjük, a személyes részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ IMRE szekszárdi lakos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 17-én, szerdán 11 órakor lesz a faddi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐRÖSI KÁROLY építőmérnök 74 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. február 19-én, pénteken 13 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
A javaslatok után Ács Rezső döntött / 52 perce
Kis változtatásokkal elkészült Szekszárd idei költségvetése
Szepesi László
nagyon ritka / 1 órája
Budapesten született tarvarjakat telepítettek vissza Andalúziába
bundesliga / 1 órája
Gulácsiéknál nem téma a bajnoki cím
felújítják / 1 órája
Leemelték a budai Vár restaurálásra váró turulszobrát
2022-es választások / 1 órája
Megméretteti magát Bozsolik Róbert országgyűlési képviselőként
Mauthner Ilona
időjárás / 2 órája
Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken