Hitelesség, mint kötelező erény a pedagógiában

Második osztályos kisdiákként jelentette ki először, hogy tanár szeretne lenni. Ez némi visszhangot váltott ki családjában, melyben se közel, se távol nem volt pedagógus.

– Talán az keltette fel érdeklődésemet, hogy az összevont négy évfolyam nebulóinak fejébe hogyan tudja belevarázsolni a tudást a tanító bácsi – emlékezett vissza a Baranya megyei Kárászon töltött gyermekéveire Tekucsov Ilona. – A magam módján már ekkor próbálkoztam tanítással. Egyetlen egyesemet azért kaptam magatartásból, mert a „csöndes” matematikaórán igyekeztem elmagyarázni barátnőmnek, hogy ezerszer ezer miért is egymillió. Rajtavesztettem, de ez nem szegte kedvem. Sőt, felsős osztályfőnököm, Győri Béla tanár úr példája tovább erősítette elhatározásomat.

A Bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola elvégzése után, 1987-ben sikerrel felvételizett Szekszárdon a Kaposvári Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozatára. Három évvel később kezében volt a pedagógusi diploma. Azóta – egyetlen tanév kivételével – Tolna megye székhelyén tanít.

– Nem könnyű több évtized számos szép emlékéből néhányat kiragadni – gondolkodott el. – Felejthetetlen élmény volt, amikor az első – harminckét fős – osztályom megtanult olvasni és írni. A versenyeken elért sikerek nagy örömet jelentettek. Máig emlékezetes, amikor az országos környezetismeret tanulmányi versenyen első helyezett tanítványommal a díjkiosztón együtt állhattunk a dobogó tetejére. Örömmel gondolok a családos kirándulásokra, s az is szívmelengető emlék, mikor egy volt tanítványom megkeresett, szeretné, ha lányának is én lennék a tanító nénije.

Lánya is nagyon büszke volt a kiváló pedagógusra

– A mi pályánk kimondottan változatos, nincs két egyforma nap. Ez az a hivatás, ahol az ember szinte azonnal visszajelzést kap munkája eredményéről. A gyermekek szemében felcsillanó érdeklődés, a tőlük kapott ragaszkodás és szeretet egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy reggelente újult erővel kezdjük a tanítást. Ez nagy öröm. De ugyanígy örültem, sőt, nem tagadom, elérzékenyültem, amikor megkaptam az értesítést a kitüntetésről. Nemcsak a gyermekeknek, a felnőtteknek is szükségük van a megerősítésre. Ezúton is köszönöm a Szekszárdi Tankerület vezetésének, hogy megalapította ezt a díjat, és hálás vagyok iskolám vezetőinek is, mert érdemesnek találtak az elismerésre. Az is rendkívül sokat jelentett számomra, hogy az ünnepség végén a lányom így gratulált: – Anya, nagyon büszke vagyok rád!

Most a tanévzárás feladatai foglalnak le, a nyár pedig a pihenés ideje lesz. Olvasok, színházba megyek, találkozom a barátaimmal. Minderre az utóbbi időben kevés lehetőségem adódott.

Nyugodtabban várhatják már a beiratkozást

– A demográfiai hullámvölgy idején az iskolába lépő gyerekek létszáma jelentősen csökkent. Kollégáimmal együtt sok éven át küzdöttünk iskolánk megmaradásáért. Nem volt könnyű ezekben az években a folyamatos szorongás mellett nap mint nap magas színvonalon végezni az oktató-nevelő munkát. Örülök, hogy kitartó erőfeszítéseinknek köszönhetően az utóbbi időben nyugodtabban várhattuk a beiratkozást.

S hogy mit is üzennék a pályakezdő, ifjú kollégáknak? Mindenekelőtt azt, hogy a tanítói munkát csak teljes erőbedobással, elhivatottan, alázattal, a gyerekek iránt érzett felelősséggel szabad és érdemes végezni. Nemcsak a tantárgyi tudást kell úgy megalapoznunk, hogy tanulóink a következő iskolafokozatban és az életben is megállják a helyüket. A tanítónak olyan, hiteles személyiségnek kell lennie, aki cselekedeteivel, megjelenésével, kisugárzásával egyaránt közvetíti az erkölcsi értékeket tanítványai számára.