nyílt nap

2019.09.09. 17:30

Jó lehetőség volt az információszerzésre

Györköny, Ordas, Géderlak és Újsolt lakosságának volt ebben az esztendőben alkalma arra, hogy összesen közel négyszáz fővel ellátogassanak a paksi atomerőmű települési nyílt napjára.

Tolnai Népújság

Forrás: MW-archívum

Fotó: Molnár Gyula

Ez az alkalom lehetőséget ad az „áramgyár” megismerésére, személyes tapasztalatok gyűjtésére azoknak is, akik nem ott dolgoznak – tette közzé a Paksi Hírnök.

A 2000-ben elindított és minden várakozást felülmúlóan sikeres nyílt napnak fontos hozadéka az is, hogy az érintett települések egymás közötti kapcsolatát építi. – A települési nyílt nap jó lehetőség az információszerzésre – emelte ki Braun Zoltán, Györköny polgármestere, aki úgy tájékoztatott, hogy iskolásaik, szülők és kísérő pedagógusok alkották körülbelül 130 fős látogatói csoportjukat. – Azért is jó lehetőség a gyerekeknek, hogy személyesen láthatják az atomerőművet, mert ez befolyásolhatja további gondolkodásukat az atomenergiáról, illetve a továbbtanuláskor olyan pálya választására ösztönözheti őket, amivel aztán ezen a területen dolgozhatnak – fejtegette.

Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató újságírói kérdésre elmondta, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára nagyon fontos, és a tapasztalatok alapján igen hasznos a települési nyílt nap. – Ez lehetőséget ad az atomerőműhöz közeli települések lakosságának arra, hogy személyesen szerezzenek tapasztalatokat, ismerjék meg az atomerőmű működését, aminek minden bizonnyal szerepe van abban, hogy az atomerőmű társadalmi elfogadottsága szűkebb környezetében kiváló – emelte ki a kommunikációs igazgató.

A vendéglátók természetesen az idei látogatás alkalmával is lehetőséget biztosítottak üzemlátogatásra kisvonattal, kerékpárral, kinek, melyik volt szimpatikusabb, de gyermekprogramokkal is készültek. Másnap ismét nagy volt a nyüzsgés, hiszen a munkatársakat várták családi napra, ami szintén sokéves hagyomány, és töretlen az érdeklődés iránta, a résztvevők száma most is kétezer fő körül mozgott. Ilyenkor az erőmű dolgozói mutathatják meg hozzátartozóiknak a helyet, ahol dolgoznak; az ismerkedés, tájékozódás színes programokkal kísérve zajlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában