megyei kórház

2019.10.05. 19:00

Kitüntettek és kineveztek dolgozókat a Balassa-napon

Folyamatosan korszerűsödik, szépül a megyei kórház, egy dolog azonban változatlan, minden évben számos dolgozó nyújt kiemelkedő teljesítmény, amelyet idén is Balassa-díjjal ismertek el a szombati ünnepségen.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

A Balassa-napot minden évben a kórház névadója, Balassa János emlékére és azon dolgozók tiszteletére rendezik meg, akik a mindennapok során nyújtott teljesítményük, tudásuk, emberségük, a kórház irányában tanúsított elkötelezettségük miatt példaként állíthatók munkatársaik elé. Az idei ünnepségnek a Vármegyeháza díszterme adott helyet szombaton.

Ács Rezső Szekszárd polgármestere ünnepi beszédében elmondta, hogy évekkel ezelőtt volt külön egy kórház és külön egy város, de aztán elkezdtek közösen gondolkozni, hiszen mindannyiunk számára fontos a biztonság.

Németh Csaba főigazgató pedig arról beszélt, számos – összességében több százmillió forintos nagyságrendű – fejlesztés zajlott és zajlik jelenleg is az intézményben. Nem titkolta azt sem, hogy egyre több osztályon, és már nem csak az orvosi, hanem a szakdolgozói területen is jelentkezik a munkaerőhiány. A dolgozók a saját bőrükön érzik nap, mint nap, hogy egy emberre mennyi feladat jut.

Egyúttal bemutatott tizennégy új, fiatal orvost is, akiknek azt kívánta, hosszú távon találják meg a helyüket az osztályukon. Ebben kollégái segítségét is kérte, hiszen mint mondta, a szakember-utánpótlás biztosításában a kórház vezetésének ugyan komoly feladata van, de az osztályok aktív közreműködése nélkül ez lehetetlen vállalkozás. Egyáltalán nem mindegy, milyen képet mutat magáról az intézmény, mennyire befogadó az adott közösség, és mennyi energiát hajlandó áldozni annak érdekében, hogy az új munkatárs feladatait kellően megismerje, átlássa, megtanulja.

A köszöntőket a már hagyományos díjátadó követte. A Főigazgatósághoz tartozó szervezeti egységekben dolgozók közül idén négyen érdemeltek Balassa-díjat: dr. Hajdu Gábor, a Sebészeti Osztály főorvosa, dr. Homoki Éva, a Reumatológiai Osztály főorvosa, dr. Szeglet Judit, a Szemészeti Osztály főorvosa és Kosztolányi Zoltánné rendszergazda. Az Ápolási Igazgatósághoz tartozó munkatársak közül szintén Balassa-díjban részesült Breitenbach Angéla, diplomás ápoló, epidemiológiai szakápoló, egészségügyi tanár, a Higiéniai Osztály munkatársa, Illés Sándor Istvánné, a Rendelőintézet laboránsa, Kóródi Erika ambuláns szülésznő, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály munkatársa és Pápainé Máyer Anikó szakápoló, a Sebészeti Osztály munkatársa.

A Gazdasági Igazgatósághoz tartozó munkatársak közül öten vehették át a díjat: Krizsánné Sztanyik Mónika, a Logisztikai Osztály csoportvezetője, Kiss László Gábor, a kertészeti csoport nyugdíjas dolgozója, Szűcs Viktória, a Bércsoport bérügyi előadója, Tóth József asztalos, a TMK csoport munkatársa és Antal Anita, a Pénzügyi-Számviteli Osztály számviteli ügyintézője.

A gyógyszertár munkatársai

Dr. Hatházi Andrea főgyógyszerész, Nagyné dr. Rácz Judit főgyógyszerész-helyettes, dr. Regős Katalin szakgyógyszerész, Nagyné dr. Bor Beáta szakgyógyszerész, dr. Sarkadi Szabolcs szakgyógyszerész, dr. Hadi Nóra szakgyógyszerész, dr. Velő Gabriella gyógyszerész, dr. Madarassy-Szűcs Ágnes gyógyszerész, dr. Navreczki Ágnes gyógyszerész, Csábrákné Tóbi Julianna szakasszisztens, Meilinger-Ferenc Györgyi szakasszisztens, Dobosné Németh Erzsébet szakasszisztens, Vajda Angéla szakasszisztens, Müllerné Dobi Anita szakasszisztens, Kónya-Keresztes Noémi szakasszisztens, Dömösiné Németh Máris szakasszisztens, Duskáné Rochi Mária szakasszisztens, Ágner Andrásné asszisztens, Debreceni Istvánné asszisztens, Nagy Istvánné asszisztens, Ambrus Nikolett asszisztens, Erb Attiláné regisztrált ápoló, Horváth Dorina adminisztrátor, Balog Krisztina adminisztrátor, Tóth Lászlóné egészségügyi operátor, Horváth Antalné egészségügyi kisegítő és Bokorné Wéhmann Mária takarító.

A kórház hagyományosan egy szervezeti egységének munkáját is díjazza az ünnepen, az elismerést idén a Kórházi Gyógyszertár kollektívája kapta.

Főorvosi kinevezésben részesült dr. Molnár Gabriella, Neurológiai Osztály, dr. Járai Tamás, Gégészeti Osztály, dr. Ganczer Péter, Traumatológiai-Ortopédiai Osztály. Adjunktusi kinevezésben a Hermatológiai Osztályról dr. Balikó Anett, a Traumatológiai-Ortopédiai Osztályról dr. Polgár Tibor részesült.

A tudományos pályázat díjazottjai

A Balassa tudományos pályázat első helyezettje dr. Égi Fruzsina, a Fül- Orr- Gégészeti Osztály rezidense lett, a második helyen dr. Greksa Dávid, a Fül- Orr- Gégészeti Osztály szakorvosjelöltje, a harmadikon dr. Győri Adrienn, a Szemészeti Osztály rezidense végzett. Egyéb diplomás kategóriában Hodován Szabina, a Kórházhigiéniai Osztály népegészségügyi ellenőre bizonyult a legkiemelkedőbbnek, a második Breitenbach Angéla, a Kórházhigiéniai Osztály diplomás ápolója, a harmadik Kósáné László Anikó, az Ápolási Igazgatóság ápolás-minőségügyi koordinátora lett.

A Magyar Orvosi Kamara megyei szervezetének különdíját dr. Fülöp István, az Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztály szakorvosa vehette át. Szintén különdíjat kapott Sefcsikné Dugár Éva kórházi lelkész.

A Balassa János kórház új orvosai

Dr. Varga Hunor – SBO

Dr. Tóth Lajos – szemészet

Dr. Házman Gréta – belgyógyászat

Dr. Bakos S. Kitti – radiológia

Dr. Sababa M.D.Tareq – érsebészet

Dr. Prantner Ida – radiológia

Dr. Pető Éva – aneszteziológia és intenzív terápia

Dr. Navreczki Ágnes – kórházi gyógyszertár

Dr. Mátyás Laura – sebészet

Dr. Kótai Angelika – szülészet- nőgyógyászat

Dr. Knyúr Petra – Aneszteziológia és intenzív terápia

Dr. Kerekes Kamilla – gyermekgyógyászat

Dr. Kalinics Péter – fül- orr- gégegyógyász

Dr. Barsi Katalin – belgyógyászat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában