Tábor

2017.08.17. 17:22

Szabadidőben egymásra figyelnek, nem a telefonra

Az állandóság: ez talán a legnagyobb erősségünk. Azaz, amiképpen korábban, most is magas minőséget nyújtunk. A gyermekek pedig megértik, hogy amit nálunk kapnak, életükre kiható érték számukra. Így fogalmazta meg a Nyitott Világ Alapítvány angol és német nyelvi táborának lényegét Tóth Lászlóné.

Szeri Árpád, Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

A tábor vezetője azt is hozzátette, hogy az állandóság mellett van példa azért változásra is, hiszen minden évben sok új fiatalt fogadnak. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan új és új pedagógiai módszereket is kell alkalmazni, de ebben a munkában éppen ez a szép és ez eredményez feltöltődést.

A ma este záruló, immár tizenhetedik táborba nyolcvankét fiatal, döntő többségében középiskolás jelentkezett, nemcsak a megyéből, de még Pécsről, Szegedről és Budapestről is. Sőt, egy német és egy olasz lány is gyarapította az ifjak számát. A csapat nagyjából fele-fele arányban angol, illetve német nyelvet tanult, napi nyolc órában, intenzív módon. Ami óriási előny a hasonló nyelvi táborokhoz képest: itt egyenesen az Egyesült Államokból, Kanadából, illetve Németországból érkezett, anyanyelvi pedagógusok okítják a diákokat. A nyelv mellett, illetve az által bekerül a tanórákra az országismeret és a kultúra témaköre is. A táborlakók pedig hálás tanítványok, hiszen ide mindenki tanulni jött. A pár óra szabadidőt röplabdázás, séta, fürdés, kártyázás töltötte ki; ugyanakkor, köszönhetően a most, illetve korábban szövődött barátságoknak, a diákok nem a telefonjukkal, hanem egymással kommunikáltak. 

– A külföldi kollégák ámulnak a gyermekek munkafegyelmén, az órák hajszálpontos kezdésén – közölte Tóth Márta. – A gyermekek értékelik, hogy segítőkész külföldiekkel találkozhatnak, kerülhetnek velük kapcsolatba, ezáltal is bontva az előítéletek okozta korlátokat és tovább szélesítve a megértés ösvényét. Ma este lezárul a tábor és ismét elmondhatom, hogy hálás vagyok a kollégáknak a lelkiismeretes munkáért.

Az alapítványnak köszönhetően az egykori tanulók közül sokan már sikeres szakemberekként állnak helyt itthon és külföldön. A táborok mindig telt házat eredményeznek: hiszen a diákok tisztában vannak azzal, hogy a nyelvtudás nemcsak a diploma, hanem a nyitott világban való érvényesülés feltétele is.

Két idegen nyelv, mint a boldogulás mai feltétele

Két évtizede áll a szekszárdi Nyitott Világ Alapítvány a fiatalok nyelvoktatásának szolgálatában. A civil szervezet elsősorban a nyelvvizsgára készít fel, de a tudás szinten tartásában is nagy segítséget jelent. A táborba rendszeresen érkeznek anyanyelvi tanárok angol, illetve német nyelvterületről. Ezek a pedagógusok nemcsak új szavakkal, szófordulatokkal bővítik a diákok szókincsét, de az adott ország szokásaival, kultúrájával is megismertetik őket. A táborlakók egy része egyik évben német, másik évben angol nyelvi tudását csiszolja, hiszen manapság a két idegen nyelv ismerete egyre inkább szükséges a boldoguláshoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában