Még foghíjas a háló, fogni kell a kezüket

– Szervezetünk szülői kezdeményezésre jött létre, mert többen úgy érezték: az értelmi sérült emberek köré szőtt szociális háló eléggé foghíjas – mondta el dr. Garay Zoltánné. – Ezen réteg életvezetése akadályozott, a sérülés mértékétől függően, kisebb-nagyobb mértékben állandó segítésre szorulnak. A speciális eszközökön és módszereken kívül a személyi segítő nélkülözhetetlen számukra.

Az ÉFOÉSZ vezetője hozzátette: az évek folyamán az értelmi sérültek rétege egyre bővült. Gyakorta ebbe a csoportba került az egyéb érzékszervi – látással, hallással, mozgással kapcsolatos – fogyatékosság. A létszámot tovább növelték az általános iskolát elhagyó, magatartásproblémás fiatalok, valamint a roma tanulók, utóbbiak nemcsak értelmi sérültségük, hanem hátrányos helyzetük miatt is.

– Tapasztalatunk szerint ez az összetétel valamennyi csoport számára csökkentette a fejlesztés hatékonyságát – folytatta dr. Garay Zoltánné, visszatekintve gyakorló pedagógusi pályafutására. – Az általános iskolák kezdetben szegregáltan, elkülönítetten működtek, de az integráció, az egységesítés több sérült tanulót is bevitt az általános iskolai közösségekbe. Tudom, hogy a szegregáció szónak nem jó a csengése, a tartalma sem vág egybe a korszerű pedagógiai törekvésekkel, de ennek a formának volt előnye: a tanuló és a gyógypedagógus számára is a különleges módszerek, eszközök személyre szabott használata. Úgy tapasztaljuk, hogy a szegregáció nem feltétlenül akadálya a társadalmi beillesztésnek, sérültjeink megismerésének. Az integráció kettős hatású lehet. Egyrészt fejlesztő, ha a közösség befogadó és az oktatás-nevelés kellő speciális módszerekkel személyre szabott, de ez a ritkább eset. Másrészt visszahúzó hatású, ha a közösség nem befogadó, ha nincs megfelelő szakember, ha speciális fejlesztő módszerek nem állnak rendelkezésre.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa az értelmi sérült fiatalnak, ha kikerül az általános iskolából. Dr. Garay Zoltánné tapasztalatai szerint a sérülés súlyosságától függően három út áll előtte. Ha kitartó és jobb képességű, akkor valamilyen szakiskolába kerül, vagy munkahelyet keres. Az értelmileg akadályozottak vagy speciális készségfejlesztő szakiskolába kerülnek, esetleg munkahelyi környezettől függően rehabilitációs munkát végeznek – illetve otthon élnek a családban. A súlyos esetek otthoni ápolásra, gondozásra szorulnak, de állapotuk sajnos még a legszeretőbb családban is gyors leépüléshez vezethet. Mindezt csak tetézi, hogy a családok ha súlyosabb sérültet nevelnek, vagy mély szegénységben élnek, vagy ez az állapot vár rájuk. Hiszen dolgozni nem tudnak és a sérült járandósága is legfeljebb éhbér. Ezt igazolják a családlátogatások, az adományigénylések. Mindezek ismeretében, valamint a mindennapi, kitartó tevékenységben elért eredmények okán az ÉFOÉSZ elnöke joggal hangsúlyozza: szervezetünknek komoly és egyre jelentősebb küldetése van.

Szemléletváltásra is szükség van

Dr. Garay Zoltánné vállalja, ha valaki megszállott gyógypedagógusnak tartja. Civil munkája hitvallásaként Teréz anyát szokta idézni: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” Meggyőződése, hogy a támogatott lakhatás, a támogatott döntéshozatal, az önérvényesítés megtanulása, képességeiknek megfelelő munkahely, a nappali ellátók, a társadalmi szemléletváltás – az elfogadáson túl a befogadás! – lehetne az értelmi sérültek jövőképe. Természetesen mindez a sérült emberek, a családok és a társadalom kölcsönhatásában valósulhatna meg. Ehhez kell szakember, elhivatottság, kellő társadalmi környezet és anyagi háttér. A felsorolást fiataljainak szavaival zárja: „Olyan világban akarunk élni, ahol elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk.”