szociális ellátás

2018.02.27. 14:00

Megtelt a menedék, mindenki kap ágyat éjszakára, aki kéri

Megtelt a hajléktalanszálló Szekszárdon az elmúlt napokban. Nappal a melegedőben, éjszaka a menedékben húzzák meg magukat a hajlék nélkül maradt emberek. Mindenkinek biztosítanak szállást, aki itt jelentkezik éjszakára, ennek ellenére mindig vannak, akik a legfagyosabb napokon sem mennek be a szállóra.

Mauthner Ilona, fotó: Makovics Kornél

Bekeményített a tél,  és az előrejelzés szerint holnap és holnapután még hidegebb lesz. Novemberben, decemberben, de még januárban sem kellett a rendes férőhelyek mellé pótágyakat, matracokat beállítani a szekszárdi hajléktalanszállón, amely az egyetlen a megyében. Szűcs László szakmai vezető elmondta, az időjárás jellemzően befolyásolja, hányan jelentkeznek éjszakára. E hét elejétől azok is kértek szállást, akik máskülönben nem jönnének, de a fagyos éjszakák próbára teszik a sokat megélt embereket is. Aki mégsem jön be – ilyen is akad néhány –, azokat a szociális munkások látogatják rendszeresen, takarót, meleg holmit, élelmiszert visznek nekik, hiszen ismerik a tartózkodási helyüket.

A szekszárdi szállón egyébként évente 150-160 ember fordul meg, szinte az ország minden szegletéből jönnek hajlék nélküli emberek. A többség aztán továbbáll, általában egy nagyobb város irányába.

A szekszárdi emberek segítőkészek. A ruhákat, élelmiszereket becsomagolva a kukák mellé teszik, hátha tudja még valaki hasznosítani. Sok adományt, ruhát, cipőt, élelmiszert kapott a szálló eddig is a Máltai Szeretetszolgálattól, de bakancsból, meleg cipőből, takarókból, hálózsákokból sosincs elég, így aki tud segíteni, az segítsen, kérte Szűcs László.

A hajléktalanszállón jó a közösség, a többségüknek erre a címre jön a segélye, ellátása, és sokan visszajárnak egy darabig akkor is, ha már közben lett állásuk. Naponta egyszer – délben – mindenki kap meleg ételt. Több étteremből is idehozzák az aznapi maradékot, amit szintén szétosztanak a rászorulók között.

– Este 11 óráig lehetnek a melegedőben azok is, akik nem itt éjszakáznak – mondja Szűcs László. – Jellemző, hogy nyitásra már megint itt vannak, hiszen itt tudnak enni, fürdeni és mosni is.

A múlt év szeptemberéig Dombóváron is működött egy szálló, ahol a fedél nélküliek éjszakázhattak. Horváthné Gyánó Bernadett, a volt igazgató elmondta, bezártak, mert az önkormányzat, mint fenntartó, nem tudott rá pénzt biztosítani. Ettől persze még vannak a városban és a környéken hajléktalanok, velük továbbra is a Viharmadár Önkéntes Egyesület munkatársai tartják a kapcsolatot. Visznek nekik takarót, élelmiszert, segítik őket, ahogy lehet.

Harmincezer körüli a számuk

A statisztikai hivatal két éve tette közzé az adatait a hajléktalanok számáról. Minden évben átlagosan 300-400 fővel emelkedtek a mutatók. Voltak drasztikus és egészen „jónak” mondható évek is. A legnagyobb ugrás 2010-ben történt: 2009-ben 8377 hajléktalant tartottak számon, 2010-ben pedig már 9175-öt. A hajléktalanok pontos létszámának meghatározása nem minden esetben korrekt, hiszen lakhely hiányában nagyon nehéz számon tartani azokat, akik az utcán élnek.

Fontos meghatározni azt is, hogy ki számít hajléktalannak: „hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalanszállás”. Egy 2010-es adat szerint hazánkban 30 ezer hajléktalan élt, ebből 8–10 ezer Budapesten, Szekszárdon pedig 200 körüli a számuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában