fejlesztés

2019.10.10. 19:00

Megújul a majosi templomnak otthont adó épület

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

Megújul a majosi templomnak otthont adó épület. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be ma Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. Potápi Árpád János elmondta: Gulyás Gergely támogatásával valósul meg az épület teljes körű rendbetétele, miniszterelnökséget vezető miniszter 80 millió forintot biztosított a beruházáshoz saját keretéből. Filóné Ferencz Ibolya hozzátette, a közös gondolkodás, cselekvés és az összefogás újabb szép példája a majosiak által régóta várt felújítás megvalósítása.

Az önkormányzat mellett Sárkány Szabolcs, a körzet képviselője, a katolikus egyházközösség, Wigand István plébános és a Gáspár Imre elnök vezette Majos Értékeiért Egyesület is szorgalmazta a beruházást. – A civilszervezet példaértékű közösségi szolgálatot lát el a településrészen, az önkormányzat idén kétmillió forinttal támogatta a működését, mint ahogy segítette egyébként az összes olyan civil kezdeményezést, amely fontos közösségi célt szolgált – emelte ki a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában