felújítás

2018.04.06. 20:00

Megújult, kibővült a bonyhádi sportcsarnok

Elkészült a bonyhádi sportcsarnok felújítása, bővítése. Ma nagyszabású avató ünnepséggel adják át a lakosság számára a létesítményt.

Munkatársunktól, fotó: Makovics Kornél

Átadják ma a megújult bonyhádi sportcsarnokot. Filóné Ferencz Ibolya polgármester elmondta, hogy a kormány 674 millió forint célirányos támogatást biztosított a város számára a létesítmény felújításához és bővítéséhez. Ezt az összeget a vállalkozóknak köszönhetően 79 millió forintos TAO támogatással egészítették ki, az önkormányzat pedig további 75,2 millió saját forrást biztosított a korszerű létesítmény megépítéséhez, a sporttechnológia kialakításához.

A városvezető emlékeztetett, hogy a régi sportcsarnok már elavult volt, ám a komplex felújítás révén már megfelel a kor követelményeinek. A megújulás mellett szólt továbbá a város kosárlabda csapatának NB I/B-ben való szereplése is, az együttes többször állhatott már a dobogón, sőt, bajnokságot is nyert. A fejlesztésnek köszönhetően 1800 négyzetméteres lett a csarnok: az új 750 négyzetméterrel nagyobb a régihez képest, ami 71,4 százalékos bővülést jelent.

A fejlesztés létrejöttéért sokan és sokat dolgoztak, élükön Potápi Árpád Jánossal, a térség országgyűlési képviselőjével.

Kívül-belül megújult az épület. Új vizesblokkokat, küzdő- és fogadóteret alakítottak ki. A nyílászárók, a gépészet és a homlokzat is megújult – sorolta a teljesség igénye nélkül a város polgármestere, kiemelve, hogy a csarnok alapvetően kosár-, kézi- és futsal, valamint röplabda mérkőzésekre lesz alkalmas, de ahogy a munkálatok előtt, úgy eztán is helyszíne az iskolák mindennapos testnevelés óráinak, szabadidős elfoglaltságoknak, illetve nyitva áll a helyi civil szervezetek, baráti társaságok előtt is. – Arra kérek minden bonyhádi és térségi lakost, hogy jöjjön el, és legyen részese közös örömünknek, a sokak által várt sportcsarnok átadásának – tette hozzá Filóné Ferencz Ibolya.

Mérkőzéssel avatják a csarnok pályáját

A sportcsarnok nagyszabású avató ünnepségét ma 15 órától tartják. A Face Team Akrobatikus Sport Színház előadásával kezdődik a program, majd Vári Attila, kétszeres olimpiai és világbajnok vízilabdázó, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, valamint Filóné Ferencz Ibolya polgármester mond köszöntőt. A folytatásban a Knipl Kft. Bonyhádi KSE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC kosárlabda mérkőzéssel avatják fel a csarnok pályáját. A találkozó szünetében kangoo bemutatót láthatnak az érdeklődők, illetve a Knipl Kft. Bonyhádi KSE gyermek szakosztálya lép a közönség elé. Este 19 órától pedig Charlie lesz a színpadon.

Az avató ünnepségről élő bejelentkezést láthatnak majd a Teol.hu oldalon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában