példamutatás

2019.01.04. 17:30

Nagypapakorúak, most iratkoztak be a gimibe

A gépek lassan minden segédmunkát kiváltanak, ezért minden korábbinál fontosabb, hogy a roma fiatalok legalább szakmát tanuljanak, derült ki a két Tolna megyei cigány vezető szavaiból.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Beküldött fotó

A két cigány vezető életútjában több hasonlóság is van, most például mindketten a pécsi Gandhi Gimnázium első évfolyamos tanulói, levelező tagozaton.

A gyulaji Orsós László a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a megyei közgyűlés elnökének a romaügyi tanácsadója, kőműves szakmunkás. A képviselet héttagú, jelenleg öten vannak, de így megfogyatkozva is igyekeznek helytállni. Az elnök hosszú ideig dolgozott a szakmájában, majd a dalmandi gazdaságban. Hét gyermekük van, két fiú és öt lány. Egyik fia súlyos beteg, nem dolgozik, a másik vasúti járműszerelő, a lányok egyikének öt gyermeke van, akik az apjuknál nevelkednek. Egy másik óvodapedagógus, a harmadik húsüzemet, a negyedik pedig szállodát vezet Angliában. Az ötödik technikus és szeretne Dombóváron és környékén bekapcsolódni a roma felzárkóztatási programba. Már sok éve, hogy szezonban bodzát, homoktövist, gyümölcsöt szednek egy összeszokott csapattal. Kertes házban élnek, gazdálkodnak, állatokat tartanak.

László József villanyszerelő, a pálfai kisebbségi önkormányzat elnöke, a megyeinek pedig a tagja, valamint a megyei rendőr-főkapitányság és a cigányság közti kapcsolattartó. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja a közös gondolkodást a cigányság helyzetéről. Ezen belül az oktatásról, vagy éppen a bűnmegelőzéséről. Ugyanis az a cél, hogy senki ne váljon a köreikből sem áldozattá, sem pedig bűnelkövetővé. A tolna megyei felzárkóztatási munkacsoport tagjaként törődik a hátrányos helyzetű családokkal, főként azzal, hogy a gyerekek tanuljanak, mert ez a kiemelkedés egyetlen útja. László József úgy fogalmazott, azzal, hogy beiratkoztak a gimnáziumba, erőt szeretnének adni a fiataloknak. Elmesélte, hogy sokat köszönhet tanárainak, kiváltképp Tegzes Józsefnek, aki büszke volt arra, hogy egy cigány gyerek villanyszerelőnek tanult. Példaképe volt Bérdi Imre szakoktató is. Most a gimiben a kedvenc tantárgya a történelem. Összesen nyolc gyerek nevelésében vett részt, valamennyien legalább érettségizettek, többen diplomásak közülük.

Például

Például. E szónak kettős értelme van. Két riportalanyunk például azon romák közé tartozik, akik dolgoznak, gyerekeket nevelnek, szakmunkás-bizonyítványuk van, tehát nem csupán az általános iskolát végezték el, hanem már fiatal korukban is tanultak. Társadalmi tisztségükben nemcsak magukért, hanem a többiekért is igyekeznek tenni valamit a szűkebb környezetükért éppúgy, mint általában a cigányság felemelkedéséért. Már nem éppen fiatalon ismét iskolapadba ültek, hogy érettségit szerezzenek. Mindezek miatt például szolgálhatnak a többieknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában