támogatás

2019.08.01. 09:30

Négyszázmillió forintot nyert Bonyhád

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Újabb pályázati sikert ért el a Völgység fővárosa. A Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága 400 millió forint támogatásban részesítette a várost, amelyből az önkormányzati épületek energiakorszerűsítése valósulhat meg.

– Ezzel – az eddigiekben elnyert hatmilliárdos pályázati sikerek – után egy újabb munkánk gyümölcse is beérett – nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere hozzátette, ezúttal is azon voltak, hogy a döntésig minden olyan előkészítő munkát elvégezzenek, amely kedvező elbírálás esetén felgyorsítja az előkészítő és a kivitelezési folyamatot.

A projekt keretében két száz százalékban önkormányzati tulajdonú épület újul meg. Az egyik a Bonyhád Jókai u. 3. szám alatti iskola, amely jelenleg a Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Iskolának helyt adó épület, valamint a Fáy u. 34. szám alatt lévő Széchenyi iskola Ifjúsági étterme. Az energetikai korszerűsítés révén az épületeken teljes nyílászáró cserét hajtanak végre, valamint homlokzati- és tető szigetelés és fűtéskorszerűsítés valósul meg 31 kW teljesítményű napelemekkel kiegészítve.

A támogatási szerződés aláírását követően kerül sor a közbeszerzési eljárás lefolytatására, a kivitelezés várhatóan 2019. októberétől 2020. augusztusáig tart. A beruházások célja az ingatlanok energiahatékonyságot célzó felújítása és fejlesztése, a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, továbbá a megújuló energiaforrások elérhetőbbé tétele, használatának ösztönzése, népszerűsítése, tájékoztatta lapunkat Vizin Balázs kommunikációs munkatárs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában