Karácsonyi Adománygyűjtés

2018.11.28. 10:30

Rászoruló családok kapják meg az adományt

Hanol Erzsébet

Fotó: Beküldött fotó

Lezárult az Élelmiszerbank Karácsonyi Adománygyűjtése, amelybe országszerte, így megyénkben is az Aldi, az Auchan, a Metro és a Tesco áruházak kapcsolódtak be. Az elmúlt hétvégén több mint kétszáz budapesti és vidéki áruházban fogadták az önkéntesek a vásárlók felajánlásait. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület sajtóközleményéből kiderül, hogy az idei gyűjtés során 284 tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászorulók számára, ami tizenhét százalékkal meghaladja a tavalyi mennyiséget. Ennek köszönhetően közel 57 ezer csomagot tudnak összeállítani az Élelmiszerbank önkéntesei, majd még karácsony előtt eljuttatják azokat a gyűjtés környékén élő nélkülözőkhöz. Az Aldi és a Tesco áruházlánc az adományt kiegészíti az összegyűjtött élelmiszer értékének húsz százalékával pénzadomány formájában, hogy ezzel is segítse az Élelmiszerbank tevékenységét.

– Minden adományozónak köszönjük, hogy gondolt nehéz sorsú embertársaira, és köszönjük az önkénteseinknek, a partnereinknek és a Centrál Színház művészeinek, hogy idén is segítették akciónkat – értékelte a gyűjtés eredményeit Cseh Balázs, az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Országszerte 5350 önkéntes segítette a gyűjtést.

A szekszárdi Tesco áruházban a Gyöngysor Alapítvány önkéntesei fogadták a vásárlók felajánlásait. Nagy Károlyné elnök elmondta, hogy sokan adakoztak és jó csapatmunkával nyolcadik alkalommal fejezhették be sikeresen a gyűjtést, amelynek eredményeként 2016 kilogramm élelmiszer gyűlt össze. A tartós élelmiszercsomagokat és gyermekeknek szánt édességet karácsony előtt kiosztják.

Lehet adakozni

Szabó Balázs, a szekszárdi Tesco áruház igazgatója elmondta, hogy mindig szívesen állnak a jótékony kezdeményezések mellé, és jó látni, hogy évről évre egyre többen adakoznak. A vásárlók nem tolakodásnak vették az önkéntesek közeledését, hanem szívesen tettek felajánlásokat. Erre lesz még mód az ünnepek előtt, ugyanis a Vöröskereszt és a Katolikus Karitász önkénteseivel is találkozhatnak a vevők a szekszárdi Tescoban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában