körkép

2019.03.01. 11:30

Rengeteg idős orvos dolgozik az alapellátásban

A megye több településén a lakosság egészségügyi ellátását egyelőre csak helyettesítéssel tudják megoldani.

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

Az országban található több mint 6500 háziorvosi praxis közül 422 tartósan betöltetlen, a négyezer fogorvosi szolgálat közül pedig 255 hely áll üresen.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) februári adataiból kiderül, az idei év első másfél hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg.

Korábban emelték a letelepedést segítő pályázatok keret­összegét 2 milliárd 250 millió forintra. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján a napokban megjelent pályázati kiírás szerint a háziorvosi praxisjog vásárlásához maximum négymillió forint támogatás nyerhető el. A tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek letelepedési támogatására pedig az elnyerhető legmagasabb összeg húszmillió forint, amelyet a legalább öt éve üresen álló praxis betöltése esetében fizetnek ki. Annál nagyobb támogatást nyújt az egészségbiztosító, minél régebben áll betöltetlenül a háziorvosi szolgálat.

Mindeközben rengeteg nyugdíjazás előtt álló háziorvos próbálja eladni praxisát. Azonban a praxisok értéke nehezen meghatározható, leginkább a rendelés földrajzi elhelyezkedésétől függ, valamint az úgynevezett kártyaszám nagyságától. Az ÁEEK Alapellátási Osztályának honlapja szerint Tolna megye 17 településén húsz tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van. (A tartósan betöltetlen listára azok a háziorvosi körzetek kerülnek fel, amelyek esetében az önkormányzattal kötött szerződés legalább hat hónapja megszűnt.) Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeken a helyeken egyáltalán nem látják el a betegeket, csak épp helyettesítéssel oldják meg a rendelést.

– Hosszú távú célunk az ellátás színvonalának fokozatos javítása, valamint a lakóhelyközeli hozzáférés biztosítása – mondta Klein Mihály, Kisdorog polgármestere. – Ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert több mint három éve betöltetlen a praxis. Az eredménytelen harcot követően a praxisjog visszaszállt az önkormányzatra, amely kötelező önkormányzati feladatként próbálja biztosítani az ellátást. Az egészségügyi alapellátást hosszú távon fenntarthatóvá és biztonságossá szeretnénk tenni, ezért 27 millió forintból a közelmúltban felújítottuk a rendelőt. A Modern falvak programba nyújtunk be pályázatot, a kétszintes épület felső emeletén található szolgálati lakást szeretnénk berendezni. Most helyettesítéssel oldjuk meg a körzet feladatait, Bonyhádról jön nyugdíjazás előtt álló doktor hetente háromszor, a praxishoz tartozó Bonyhádvarasdra pedig kétszer. Mintegy ezer körül van a kártyaszám, ha lenne állandó orvosunk, ez még több lenne. Mára már szinte csak eszmei értéke maradt a praxisoknak, mi nem kérünk pénzt, ingyen adjuk, bárkit szívesen látunk.

Furcsa paradoxon, hogy ha a legfrissebb háziorvosi korfára pillantunk, jól látszik, hogy az orvosok negyven százaléka 60 év felett praktizál, a fiatalokat pedig a finanszírozás tartja vissza. A nyugdíjkorhatár felett dolgozó orvosok tartják lélegeztető gépen az alapellátást. Az egyre több elhagyott praxis hátterében az ő nyugdíjba vonulásuk is állhat.

Tartósan betöltetlen körzet Gyulajon

A Dombóvártól 25 kilométerre lévő Gyulajon 2006 óta tartósan betöltetlen az orvosi hely.

– Tizenöt évig helyettesítéssel oldottuk meg a lakosság egészségügyi ellátását. A doktornő azonban közelebb költözött a családjához és nagyobb praxisra váltott – nyilatkozta Selmeci László, Gyulaj polgármestere. – Március 1-jétől négy hónapon át egy dombóvári doktornő látja majd el az alapellátási feladatokat. Hétfőtől csütörtökig minden délután rendel, ha szükséges pénteken is a lakosság rendelkezésére áll, az iskolaorvosi feladatot részfoglalkozás keretében végzi majd. Az önkormányzat honlapján folyamatosan közzétesszük pályázati felhívásunkat a vegyes háziorvosi körzet betöltésére. A rendelő infrastruktúrája rendben van, a Modern falvak kiírásban pályázunk: kívülről hőszigetelni kell az épületet, illetve szükség lenne a nyílászárók cseréjére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában