Tamási Szüreti Napok

2019.09.17. 07:00

Számos vendéget vonzott a színes forgatag

Két és félezren látogattak ki a múlt pénteken és szombaton megrendezett, 4. Tamási Szüreti Napok kétnapos rendezvényre, tájékoztatott az esemény szervezője, a Tamási Művelődési Központ. 

Brunner Mónika

Forrás: Beküldött kép

Néptáncegyesületek, mazsorettcsoportok, népviseletbe öltözött városiak vonultak fel a 4. Tamási Szüreti Napokon, amely számtalan programot nyújtott a helyiek számára, de szeretettel fogadták a környékbeli településekről, külföldről érkezőket is.

– Nagyon jól sikerült a rendezvény, számtalan visszajelzést kaptunk arról, milyen jól érezték magukat a látogatók. Mindegyik koncert népszerű volt, a fellépő zenekarok nagy tetszést arattak. A szüreti napok résztvevői megkóstolhatták a tolnai borokat, valamint kürtős kalácsot, lángost, és különféle sajtokat is fogyaszthattak. Elégedettek vagyunk, hiszen ezen ünnep a tradíciók megőrzéséről szól – tájékoztattak a Művelődési Központ munkatársai.

Süli János és Porga Ferenc is köszöntötte a vendégeket. Fotó: Beküldött kép

Pénteken a „Tolnai Borok Éjszakája” rendezvénnyel kezdődött a program, amely során a téren elhelyezett borsátorban – a Tolnai Borút Egyesületnek köszönhetően – lehetőség volt ízletes nedűket kóstolni. A szervezet különlegességgel is kedveskedett a vendégeknek, hiszen az eseményen kóstolhatták meg először a „Dám-Tamási Város” elnevezésű fehér, rozé és vörösborokat.

Az esti órákban hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a KFT adott koncertet, Laár András énekessel, és mint mindenhol, Tamásiban is ünneplő, nagyszámú közönség fogadta őket. A zenekar június óta járja az országot a „Balatoni nyár” elnevezésű koncertsorozatával.

Márton András dobos elárulta, legalább egy évtizede nem koncerteztek Tamásiban, a közönség szeretetére azonban ennyi idő után sem lehetett panasz. A KFT után a J.A.M. Showband lépett színpadra széles, a 70-es, 80-as évek klasszikusaitól a mai legnagyobb slágerekig terjedő repertoárjával.

A Honeybeast koncertje is nagy sikert aratott. Beküldött kép

A szombati nap a Kossuth térről induló szüreti felvonulással kezdődött. Az egyes megállókon a helyi és vendég művészeti csoportok adtak műsort. Ezt követően a Művelődési Központ előtti rendezvénytérre visszaérkezve – Süli János miniszter és Tamási város polgármestere, Porga Ferenc nyitóbeszédét követően – megkezdődött a színpadi műsor. A fellépők között volt a Tamási Koncert-Fúvós­zenekar, a Pántlika Néptánc Együttes és a gyönki Harmónia-Rend-Band Ifjúsági Kórus & Zenekar. Ezt követően a Honeybeast és a Midnight Boogie adott koncertet.

Mindkét napon kézműves kirakodóvásár, vásári ételek várták a látogatókat.

A Tamási Művelődési Központ munkatársainak elmondása szerint a két sztárzenekar – a KFT és a Honeybeast – tagjai roppant közvetlenek, szimpatikusak voltak. Örömmel fogadták a zenekar nevét formáló szendvicseket is. A szervezőkhöz az időjárás is kegyes volt, és a rendezvényt szerencsére rendbontás sem zavarta meg. Nem titkolt cél, hogy az elkövetkezendő években is hasonlóan sikeresek legyenek a szüreti rendezvények, a látogatók által jól megszokott színvonal megtartásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában