Teszler Ella joggal aggódik a sárközi kerámia jövője miatt

Ha valaki feltenné a kérdést, hogy Tolna megyében a rendszerváltás előtt honnan kerültek ki a legkreatívabb emberkék, bizonyára olyan válaszok hangoznának el, hogy a szekszárdi főiskoláról, a bonyhádi gimiből, a paksi ESZI-ből. S nemigen akadna, aki azt mondaná, hogy a csatári kerámiaüzemből. Pedig a nevek magukért beszélnek. Ma már országos ismertségű művészek, népi iparművészek dolgoztak ott, többek között Bíró Annamária, Szatmári Juhos László, Koroknay Ferenc, Csuhaj Tünde, Székely Zsuzsanna, Fusz György, Grénus Julianna, Teszler Ella, Galambos Tibor, Szatmári Tamás, Faludi Endre, Sörös Pál és Csúcs Endre. Legtöbbjük mestere Tamás József volt, s az ő halála után vették át a fiatalok a még fiatalabbakkal való foglalkozást, megismertetve velük a kerámiakészítés ábécéjét.

Kétféle munka folyt az üzemben. Készítettek ipari kerámiát – kályhacsempét és szellőzőrácsot – valamint sárközi, népi kerámiát: tányérokat, butykosokat, kaspókat, vázákat, miskakancsókat.

A Mórágyon élő, már a hetedik ikszen is túljutott Teszler Ella gimnáziumi érettségi után került ipari tanulónak Csatárra 1964-ben. Később a következő nemzedék betanításában is részt vett. Onnan, ahogy oly’ sok kézművesnek, neki is a decsi népművészeti szövetkezethez vezetett az útja. Otthon készítette a cserépedényeket százszámra, éjszakába nyúlóan, bedolgozóként. S amikor a rendszerváltás viharában ez a piac is semmivé lett, megpróbálkozott a saját lábra állással, a vállalkozói léttel. Gyártás, értékesítés, adminisztráció; nem egy egyszemélyes mutatvány, nem is nagyon ment az alkotni vágyó kismestereknek.

Időközben Teszler Ella ismert és elismert fazekassá vált, megkapta a Népi Iparművész címet. A sárközi, azon belül a mórágyi kerámiakészítés legjelentősebb alkotói között tartották számon, főleg a nyolcvanas években. Leginkább az úgynevezett folyatott, cirkolt technikával készült remekeiről volt híres. A szakmai hírnév azonban nem járt anyagi megbecsültséggel. Ahogy a többi kézműves, ő is vásározással próbált némi jövedelemre szert tenni. Volt, hogy Pécsen tíz órára elfogyott minden portékája, s volt, hogy Nyíregyházáról úgy jött vissza, hogy még a benzinpénzt is alig fedezte a bevétele. Az ízületei tönkrementek, ezért a kilencvenes évek végén befejezte a korongozást. De nem a maga baja miatt sajnálkozik, hanem azért, mert a népi kerámia keletje már nem a régi. A mesterséget folytató fiatallal elvétve lehet csak találkozni, és a vásárlókedv is visszaesett.