fejlesztések

2019.03.14. 11:30

Több szolgáltatás kerül korszerű körülmények közé

Elkezdődött a ­polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő felújítása Závodon.

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

Két nyertes pályázatnak köszönhetően százmillió forintot költhet felújításokra az önkormányzat. A megvalósítást követően jó néhány szolgáltatás – védőnő, háziorvos, gyerekorvos, járási ügysegéd hivatali ügyintézés, rendőrségi fogadó­óra, óvodai nevelés, családsegítő és gyermekvédelmi szolgálat – kerül új környezetbe a völgységi faluban.

– Négy évvel ezelőtt tervezett költségvetéssel, hosszú elbírálási folyamat után kell kivitelezni a munkálatokat – mondta László Attila polgármester. – Ez idő alatt kétszer kellett megtervezni a munkát a fajlagos költségkorlátoknak való megfelelés miatt, ami azt eredményezte, hogy azok a tételek kikerültek a megvalósításból, amik nem kapcsolódnak szorosan a pályázati felhívásban közölt célokhoz. Ilyen például az épületek külső festése, vagy a tetőfelújítás. Ha a projektmenedzseri feladatokat nem a Tolna Megyei Önkormányzat végezné, akkor idáig sem jutottunk volna el. Meg kell említenem Naszvadi Balázs területfejlesztési osztályvezetőt, aki szinte a vállán viszi a beruházást.

A programba tervezett fejlesztési elképzeléseink mindegyike égetően fontos beruházás, s mivel védett épületekről van szó, amelyeknek a kora meghaladja a 110 évet, állaguk megérett a felújításra. Az egészségügyi alapellátás fejlesztése akadálymentesítéssel és parkoló kialakításával felosztott pályázati konstrukció előnyt élvez a fontossági sorrendben, mivel ezt a szolgáltatást szinte a település egész lakossága használja. Erre 34,9 millió forint áll rendelkezésünkre. Az orvosi rendelő felújításában pluszban szerepel egy kétmillió forint értékű eszközbeszerzés: sürgősségi táskát, új bútorokat és egyéb orvosi eszközöket vásárolnak.

– A másik pályázatunkkal az óvoda és a polgármesteri hivatal épületének energetikai korszerűsítése valósul meg 64,6 millió forintból – tette hozzá a polgármester. – A két pályázat szorosan kapcsolódik egymáshoz, s mivel a hivatal és az orvosi rendelő egy épületben található, ezért utóbbi felújításánál vállalni kellett ötmillió forint önerőt. Az egészségügyi alapellátás korszerűsítése energetikai fejlesztést tartalmaz, amit csak az egész épületre lehet kivitelezni, de kizárólag orvosi rendelőre számolható el.

Az energetikai modernizálás az épületek teljes szigetelésén, nyílászárók cseréjén felül tartalmazza a megújuló energiák kihasználását, napelem- és egy olyan fűtési rendszer kialakítását, amely nagyon alacsony költséggel lesz működtethető.

László Attila elmondta, a hivatal és az orvosi rendelő energetikai korszerűsítésére kiírt közbeszerzés lezárult, eredményt hirdettek. Komoly fejtörést okoz számukra, hogy az óvoda kapcsán az árajánlatok meghaladták a rendelkezésre álló forrást. Kaptak olyan ajánlatot, ami éppen az értékhatáron volt. Az eljárásban foglaltak szerint elsőbbséget élvez az a kivitelező, aki nagyobb garanciát vállal. A pontozási rendszer alapján így került az első helyre a hétmillióval drágább ajánlattevő.

A felújítási munkák idejére a gyerekek a mucsfai volt óvodaépületbe költöznek majd. A tervek szerint az ősszel induló új óvodai tanévre már visszatérhetnek Závodra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában