almanach

2019.09.01. 07:00

Turisztikailag jegyzett, tiszta, virágos településsé vált Szálka

Az idén is jól sikerült a közelmúltban megtartott falunap a községben, és megfelelt azon céljának, hogy a szálkai emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, barátkozzanak, beszélgessenek egymással, és jól szórakozzanak, mondta Pál­fi János polgármester.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Beküldött kép

Ami a szórakozást illeti, a falunapon a gyerekeknek egyebek közt volt ugrálóvár, trambulin, mászótorony, kézműves foglalkozás, játékkészítés. Társasjáték egészségügyi szűrés, szabadtéri könyvtár, madarász bemutató, népi hangszerek készítése, kosárfonás is várta az érdeklődőket.

Figyelmeztetésül szolgált a füstsátor- és konyhatűz-bemutató. Idén sem maradt el a tűzijáték. Fellépett a New Generation Tánccsoport, Buci bohóc, Kovács Gergő énekes, a Szálkai Német Nemzetiségi Hagyományőrző Énekcsoport, a Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Fúvószenekar. A főzőversenyben első helyezést ért el Fang József, második lett Nagy György. A harmadik helyet Demény Károly halászléje érte el. Este Sihell Vanessza és Morvai Dani lépett színpadra.

Pálfi János polgármester Fotó: Beküldött kép

A település fejlődéséről Pálfi János polgármester elmondta, hogy nem is olyan nagyon rég Szálka rendezetlen, porfelhőben úszó település volt. Mindez mára teljes egészében megváltozott, amit rengeteg munkával értek el. Az évek folyamán ötvenkét beruházás, fejlesztés valósult meg. A legjelentősebbek közt fontos megemlíteni a gáz bevezetését, az ivóvízprogramot, a csapadékvíz-elvezető árkok rendbetételét, az óvoda felújítását, a kiállítóterem kialakítását, a település járdahálózatának felújítását. Ugyancsak megújult a polgármesteri hivatal, a Kossuth utca vízelvezetése és teljes útburkolata.

Mára a község turisztikailag jegyzett, vonzó település lett. A Virágos Magyarország versenyben 2017-ben országos első helyen végzett Szálka. Az elért eredményekre méltán lehetünk büszkék, fogalmazott Pálfi János. Majd hozzátette, hogy az eredményekben igen nagy szerepe van a szálkaiak szorgalmának, segítőkészségének.

A fejlődés nem áll meg, még ebben az évben elkészül a Szálkára bevezető út egy szakaszának az aszfaltozása a kápolnáig. Jövő évre tervezik ennek folytatását, és megvalósul az útnak a kápolnától a Kossuth Lajos utcában már elkészült útburkolat csatlakozásáig tartó szakasza is. Folyamatban van a Szálka-Grábóc összekötő út építése, a Petőfi utcától a grábóci községhatárig. Ugyancsak jövőre építik ki a Petőfi utcában a házak felőli vízelvezetést, és újraaszfaltozzák az utcát egészen a buszfordulókig.

Színpadon a helyi német nemzetiségi kórus Fotó: Beküldött kép

A tervek szerint még az idén megvásárolja az önkormányzat a faluközpontban lévő Farkas-féle épületet abból a célból, hogy a későbbiekben német tájház legyen belőle. Ott helyezik el és mutatják be a Német Nemzetiségi Önkormányzat tulajdonában lévő tárgyakat, használati eszközöket. Mindezeken kívül pályáztak a település fenntartásához szükséges eszközök beszerzésére. Szeretnének új kistraktort venni pótkocsival, hozzá padkakaszát, hótolót, sószórót, a traktorra szerelhető seprőgépet. Szintén pályázati pénzből szeretnék teljes egészében újakra lecserélni az óvodai játékokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában