közlekedés

2019.08.09. 14:00

Új eszközök jelentek meg a közúti közlekedésben

Az elektromos rolleren haladók alapesetben gyalogosnak számítanak, ezért a rájuk vonatkozó szabályokat kell betartaniuk. Az elektromos kerékpár bonyolultabb, lehet, hogy valójában segédmotoros kerékpár.

Ihárosi Ibolya

20190806_Szekszárd_Módosítani akarják az elektromos járművek besorolását_Foto:Mártonfai Dénes/MD Tolnai Népújság

Fotó: Mártonfai Dénes

Hozzáértő szakemberek szerint ideje volna áttekinteni a KRESZ szabályait, már csak azért is, mert újfajta eszközök jelentek meg a közlekedésben. Ilyen az elektromos kerékpár és az elektromos roller. Ezért kérdeztük meg Komlósiné Kiss Anettet, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, hogy ezek milyen szabályok szerint vehetnek részt a közlekedésben. Mint elmondta, elsősorban a segédmotoros-kerékpárt és az elektromos kerékpárt kellene elhatárolni egymástól. A kerékpár alapvető feltétele, hogy emberi erővel hajtják, és rendelkezik az ehhez szükséges pedállal. Elektro­mos kerékpárnak pedig akkor minősül, ha legfeljebb 300 watt teljesítményű elektromos motor segíti a járművezetőt a közlekedésben.

Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy egyre több elektromos kerékpárnak álcázott segédmotoros kerékpár közlekedik az utakon. Ezek a járművek úgy néznek ki, mint egy robogó, és nincs rajtuk pedál. Így pedig már nem felelnek meg a kerékpár kritériumainak – mégpedig annak, hogy emberi erő hajtja – ezért akár 300 watt alatti, vagy afeletti teljesítményű motorral vannak felszerelve, segédmotoros kerékpárnak minősülnek, s ennek a közlekedési szabályait betartva vehetnek részt a forgalomban. Vagyis a vezetésükhöz engedélyre van szükség. Értelemszerűen B kategóriás jogosítvánnyal is vezethető. Az elektromos segédmotoros kerékpárokon is kötelező a bukósisak viselése. Vezetésükhöz a motorokra felelősségbiztosítást kell kötni. Ha e három feltételből bármelyik hiányzik, szabálysértést követ el, aki mégis részt vesz a közúti forgalomban. Ha egyik sincs meg, akkor mindjárt háromfélét. Mint ismeretes, a kerékpáros vezetés előtt fogyaszthat alkoholt, a megkötés annyi, hogy a járművezetőnek vezetésre képes állapotban kell lennie. A segédmotor kerékpár vezetője viszont nem ihat alkoholt, ha mégis ittasan vezeti a robogó kinézetű, elektromos kerékpárnak álcázott járművet, az már bűncselekményt, ittas vezetés vétségét követi el.

A közlekedésben gyalogosnak számít a rolleres

Mivel az elektromos roller nem tekinthető kerékpárnak, más járműnek meg pláne nem, ezért aki ezzel közlekedik, gyalogosnak számít, és annak a szabályai vonatkoznak rá a közlekedésben.

Nem így van viszont abban az esetben, ha az elektromos rollert háromszáz wattnál erősebb motor hajtja, mert vannak ilyenek is. Ez esetben ugyanis a segédmotoros kerékpár vezetésre vonatkozó szabályoknak kell megfelelnie a közlekedőnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában