Kultúra

2015.07.24. 17:22

Egyházi témájú fafaragások

Egyházi témájú, szenteket ábrázoló fafaragásokból nyílt kiállítás csütörtökön a bátaszéki gondozási központhoz tartozó idősek klubjának a folyosógalérián.

M.I.

Székely Lázár helybéli amatőr alkotó tárlatát Hódi Katalin, az intézmény vezetője nyitotta meg, ismertetve a fafaragó eddigi életútját és műveit. Ezt követően Kiss Judit Virág énekelt, valamint a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület tagjai táncoltak, és adták meg ezzel az alaphangulatát az ünnepségnek.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Székely Lázár feleségével a kiállításon, ami egy hónapig látható (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]Székely Lázár lapunknak elmondta, a jelenlegi kiállításon közel negyven fafaragását nézhetik meg az érdeklődők. A legújabb műveinek többsége úgynevezett „szentes képek”, melyek a régi székely hagyomány szerint az otthoni házi oltár hangulatát idézik.

Emellett más jellegű fafaragásait is kiállította, például szántó-vető székely parasztot is megörökített. A műveit mindig fából készíti, kezdetben hárssal dolgozott többet, újabban pedig a rétegelt lemezt részesíti előnyben.

Székely Lázár Bátaszéken született, ide kötik az emlékei, de a szülei bukovinai székelyek voltak, és a családi hagyományokat a mai napig ápolja. Az amatőr fafaragónak ez a huszonegyedik tárlata, melyet egy hónapig lehet megtekinteni az idősek klubjában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!