Kultúra

2017.06.09. 11:37

Dombóvári fiú nyerte a rangos Öveges-verseny döntőjét

Régóta érdekli őket a fizika, kiválóan szerepeltek az országos versenyen.

Hanol Erzsébet ([email protected])

[caption id="" align="alignleft" width="220"] Embersitsné Bóta Éva sikeres tanítványaival (Beküldött kép)
[/caption]A Belvárosi Általános Iskola diákjainak sikerét hozta az Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny országos döntője. Szabó Bence Bálint első, Perei Fedor pedig tizennegyedik helyezést ért el a Győrben rendezett megmérettetés általános iskolai kategóriájában. A fiúk felkészítő pedagógusa, Embersitsné Bóta Éva elmondta, hogy a nyolcadik évfolyamosok számára meghirdetett háromfordulós verseny iskola fordulójában 1200 tanuló indult. A megyei döntőbe a Belvárosi iskola három diákja jutott be, ahonnan Bence és Fedor Tolna megye legjobbjaként került be az országos döntőbe. Ott hetvenkilencen, 39 gimnáziumi és 40 általános iskolai diák mérte össze a tudását. A gyerekeknek az összetettebb számolással megoldható feladatok mellett számolást nem igénylő, fizikai összefüggéseket megállapító feladatokat kellett megoldaniuk.

Önállóan végeztek el és értékeltek egy mérőkísérletet, fizikatörténeti kérdésekre válaszoltak, továbbá egy bemutatott fizikai kísérletet elemeztek. Embersitsné Bóta Éva elmondta: a két fiú alsós kora óta érdeklődik a fizika iránt.

Hanol Erzsébet ([email protected]) Embersitsné Bóta Éva sikeres tanítványaival (Beküldött kép) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!