Karácsony

2018.12.24. 08:00

A méltó ünneplés által mi is gazdagodunk

„Megvan az ideje a díszítésnek, az előadásnak, az istentiszteletnek és a csendes befelé fordulásnak is. Minderre időt kell szánnunk„ – vélekedik Écsi Gyöngyi református lelkész.

Écsi Gyöngyi hetényi református lelkész, hitoktató és előadóművész a karácsony üzenetéről és a néphagyományok jelentőségéről beszélt a Muzsa.sk portálnak. Hangsúlyozta, hogy nem is olyan egyszerű méltóképpen ünnepelni. „Ahhoz hozzátartozik a szép asztali teríték, a lobogó gyertyaláng és az odaillő zene is” – fogalmazott a lelkész, aki szerint azonban mindezek mellett nem szabad elfeledkeznünk az ünnep valódi lényegéről sem.

„Sokan talán nem is tudják, hogy karácsonykor a Jóisten emberalakot öltve, leköltözik közénk a Földre, és példát mutat nekünk. Átérzi a gondjainkat és örömeinket, s megszívlelendő jótanácsokkal is szolgál.

Aki év közben nem szokta meg az Istennel való együttlét mindennapiságát, ilyenkor az is vegye észre, hogy valami nagyon nagy dolog történik.

A méltó ünneplés által mi is gazdagodunk“ – mondta.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó / muzsa.sk

Écsi Gyöngyi advent idején a Gyertek velünk Betlehembe című produkciójával segítette a gyerekeket a karácsonyi hagyományok megismerésében: különleges népi hangszerek és saját készítésű kellékek segítségével, a gyerekek bevonásával mesélte el Jézus születését. ”Fontos az előadás interaktivitása, hiszen a gyerekek örülnek annak, hogy egyes jelenetekben szerepelhetnek. Miután már ringathatták az alvó Jézuskát, vagy pásztorként bevontam őket az előadásba, jobban befogadják és megőrzik az üzenetet“ – mesélte.

A lelkész-előadóművész szerint nagyon fontos megőrizni és továbbadni az eleink által ránk örökített néphagyományokat.

Ha ugyanis azokat elhagyjuk, mindig valami új foglalja el a helyét, s általában idegen kultúrák üzenetei töltik be a kialakuló űrt.

„Olyanok, amelyekhez semmi közünk sincs, s nem tükrözik a magyarság érzés- és gondolatvilágát. Ellenben szépapáink és elődeik történetei megérintik a lelkünket, s megmutatják nekünk, hogy hová tartozunk. Azt is elárulják, hogy melyik utat kell választanunk a megmaradásunk érdekében. Nem utolsósorban megerősítenek minket a hitünkben, hogy ha a Jóisten e tájra magyar embernek teremtett bennünket, akkor a szülőföldünkön magyarként kell élnünk, megmaradnunk és gyarapodnunk.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában