Filmtörténelem

2017.08.30. 16:25

Digitálisan felújítják a Körhintát és a Pál utcai fiúkat is

És Fábri Zoltán számos más alkotása is új köntösbe bújik.

Forrás: Youtube

A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésében megkezdik a háromszoros Kossuth-díjas rendező, Fábri Zoltán filmjeinek digitális felújítását – mondta Zákonyi S. Tamás, a Filmalap Mafilm Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

A felújított filmek között lesz Az ötödik pecsét, a Húsz óra, A Pál utcai fiúk és a Körhinta is. A régi filmszalagokat fizikailag is rendbe kell hozni, majd különböző technikai eljárásoknak vetik alá a filmanyagot. A végeredmények szépen felújított, „újrafényelt” digitális kópiák lesznek.

[embed]]

A Filmalap keresi a lehetőséget arra, hogy külföldön is bemutathassa Fábri Zoltán digitálisan felújított filmjeit – fűzte hozzá Zákonyi S. Tamás, aki kitért arra is: szeptember 7-én 100 éves a Filmgyár címmel nagyszabású ünnepséget rendeznek, amelyre mintegy 100 színészt, valamint számos aktív és már nyugdíjas filmest, összesen közel 850 vendéget hívtak meg. Az ünnepségen felavatják Fábri Zoltán emléktábláját is.

[embed]]

A Róna utcai filmgyár alapításakor a nemzetközi mezőny egyik legkorszerűbbje volt, ma a világ hetedik, Európa második legrégebbi stúdiójának számít. Itt forgatták többek között a Hyppolit, a lakájt, A tanítónőt, az Egri csillagokat és a Kőszívű ember fiait, de az Állami Áruház híres csónakházi jelenete is a legendás III-IV-es műterem medencéjében készült.

Borítókép: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!