elismerés

2020.03.13. 13:00

Elegánsan táncolt a két tamási pár

Brunner Mónika

Forrás: Beküldött kép

Fotó: Rákos Ildikó

A tamási Pántlika néptáncegyüttes táncosai a napokban részt vettek az V. Baranyai Szólótáncfesztiválon, Komlón. Két ifjúsági korosztályú párjuk, Tóth Boróka Hajna – Hutter Milán és Takács Botond által kísért Simon Szofi indult a megmérettetésen. A produkciókat értékelő zsűri tagjai: Hahn-Kakas István néptáncpedagógus, a TáncolKODO Táncegyüttes művészeti vezetője, Molnár Péter néptáncpedagógus, a Szökős Néptáncegyüttes művészeti vezetője és Putz Katalin táncoktató, a Győrújbaráti Csobolyó együttes vezetője.

Baranya Kiváló Ifjú Táncosa díjban részesült Tóth Boróka Hajna, Simon Szofi és Hutter Milán, Takács Botond pedig különdíjat kapott párjának kiváló kíséretéért.

A táncosokat Kissné Kecskeméti Eszter, a Pántlika néptáncegyüttes művészeti vezetője készítette fel a versenyre.

– Bíztunk a gyerekek ügyességében, alaposan felkészültek, változatos motívumokból állították össze a táncanyagot, jó színvonalú, változatos táncot mutattak be. Visszafogottan, elegánsan táncoltak, ami megragadta a zsűrit. 2012 óta nevezünk táncosokat erre a versenyre, és minden alkalommal különdíjjal vagy Baranya kiváló táncosa címmel jöttünk haza – mondta lapunknak Berkesné Imre Erika, a Hagyományápolással Tamási Kultúrájáért Alapítvány elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában