zenekar

2019.01.19. 11:30

Emlékeztető: délben enni, óránként inni és levegőzni

A Sound In The Hand zenekar kalandos úton jutott el a jelenlegi felállásukig, nem csak, hogy első koncertjük is megtartották, de már az első kislemezük is készülőben van. A zenekar énekes-gitárosával, Berki Richárddal beszélgettünk.

Fekete Dávid

Fotó: Beküldött fotó

− Mikor, hol és hogyan alakult a zenekar?

− A Sound In The Hand zenekar 2010-ben alakult Pakson, akkor még instrumentális grunge zenét játszottunk Simon Péter (gitár) és Potkovácz Márk (dob) cimborámmal 2012-ig, de a jelenlegi formájában 2018 januárja óta működik. 2016-ban felkerestem életem eddigi összes zenekarának a tagjait, hogy álljanak össze a bandák egy nagy szabású buli erejéig, amit sikerült is lebonyolítani 2017 májusában, ez volt az „Útmutatás a zenéléshez” est, ahol a buli mellett egy kicsit motiválni is akartuk az odalátogatókat, hogy ne féljenek hangszert ragadni és alkotni. Somogyi Bence régi gimis cimborám nyolc év után akkor ült újra a dobok mögé, és a fergeteges koncertélmények és a pozitív visszajelzések után folytatni akarta a zenekarozást, így ketten elkezdtük a szervezést augusztusban. Tar „Taci” Sándor, szintén régi barátom, akinek a basszusjátékát a Pagony zenekar próbáin ismertem meg, amikor helyettesítettem a gitárosukat, rá egy hónapra csatlakozott a formációhoz, majd egy decemberi napon egy helyi koktélbár zenés estjén ismerkedtünk meg Feil Dániellel. Szólói, riffjei olyan meggyőzőek voltak, hogy rögtön azon az estén megbeszéltük a részleteket, és januártól a zenekar aktív tagja lett. A budapesti stúdiómunkálatok után viszont iskolai tanulmányai miatt Dani már csak beugró gitárosként tudja folytatni a zenekarban.

Így a zenekar jelenlegi felállása: Berki Richárd – ének, gitár, Tar Sándor – basszusgitár, Somogyi Bence – dob, Feil Dániel – gitár.

A koncerteken mindenképp szerettük volna, ha valaki billentyűs hangszerrel lekíséri a zenénket, azért, hogy teltebb legyen a hangzás, szerencsére Berek Dániel (The Subrune zenekar) barátunknak ez a feladat nem okozott problémát.

− Milyen zenét játszotok, és miért épp azt?

− A zenekar fő stílusirányzata a grunge/stoner, de szeretünk elkalandozni. Egy zenekar szerintem akkor tud igazán ütős számokat írni, ha mindenki beleadja a saját maga stílusát. Mind a négyen különböző zenét szeretünk, de hallgatjuk egymás zenéit is. Ahogy elkezdtünk az első próbán jammelni és összegyúrtuk a különböző stílusokat, tudtuk, hogy működik a kémia és ebből valami különleges fog kisülni.

Azokat a számokat, amiket 2010-2012-ig írtunk nem játsszuk. Egy teljesen új vonalat akartunk elindítani. A mostani nótáink leginkább a kitartásról, a küzdésről és a bulizásról szólnak, azt üzenik, hogy ne hagyd, hogy a környezeted alakítson, légy önmagad, küzdj meg azért, amit el akarsz érni és mellette érezd felhőtlenül magad, buli az élet.

Fotó: Beküldött fotó

− Milyen célokat tűztetek ki magatoknak az induláskor?

− Mindenképp saját számokat akartunk írni, tele volt mindenkinek a feje ötletekkel, amiket ki kellett szabadítani és össze kellett rakni. Én értek a felvételkészítéshez amatőr szinten, ezért össze tudtuk rakni a számokat szerkezetileg és tudtuk, hol változtassunk ha kell. Akartunk stúdióba menni, de nem akartuk elhúzni az időt és várni amíg meglesz egy albumnyi zene. Szerintem manapság jobban működik, ha apránként, számonként ismertetjük meg a zenekart a hallgatókkal. Így elhatároztuk, hogy csinálunk egy 4-5 számos EP-t, ezt promózzuk, aztán a saját számokhoz rakunk egy pár feldolgozás nótát, majd elkezdünk koncertezni. Persze koncertek mellett további saját számok írása is a terv része volt.

− És most?

− Tavaly október végén elkészültünk a stúdiófelvételekkel Budapesten, az anyagon a továbbiakban egy hangmérnök barátom dolgozik Pakson. A kislemez címe Nuclear Wave EP lesz és 4 szám lesz rajta + 1 bonus track. Később ebből lesz majd az album, de ez még a jövő zenéje.

Decemberben megvolt az első koncertünk Szekszárdon a „Heten mint a gonoszok” koncertsorozat keretei közt, ahol pozitív visszajelzéseket kaptunk és persze mi is nagyon élveztük a koncert minden percét.

Most egy kisebb bemutatkozó turnét szervezünk, illetve öt további számot írunk a meglévőkhöz, aztán jöhet az albumfelvétel. De minden poént nem akarok lelőni.

− Milyen formában találkozhatnak a zenétekkel az emberek?

− Facebook-on, Youtube-on is fent vagyunk, ott elérhető az első számunk az EP-ről a Remember, illetve karácsonykor készítettünk korábbi zenésztársammal, Simon Péterrel egy Leonard Cohan – Hallelujah feldolgozást is, amit ugyanezeken a helyeken mindenki megtalál. A kislemez pedig úton van.

− Mi volt eddig a legérdekesebb tapasztalatotok?

− Nehéz megmondani, mi minden próbán szétröhögjük az agyunkat. Jó hangulat és kemény meló mellett pedig repül az idő. Számírásnál semmivel sem törődünk, csak bent vagyunk a próbateremben és egymás ötleteihez rakunk hozzá, összejátszunk. Az egyik próbán négy-öt órán keresztül csak játszottunk, énekeltem és észre sem vettük, hogy eltelt az idő, csak amikor már elkezdtünk szédülni, elkezdett fájni a fejem, „port köhögtem”, alig tudtam kimenni a WC-re. A stúdióban meg tíz-tizenkét órákat voltunk. Azóta ilyen esetben emlékeztetőbe írom, hogy délben ebéd, óránként inni valamit, levegőzés meg ilyenek…

A szekszárdi koncerten az volt az érdekes, hogy hét zenekar volt és fél nyolctól körülbelül fél egyig tartott a buli. Ilyenkor negyven perc áll rendelkezésre minden zenekarnak, összeszerelés-szétszereléssel együtt. Még nem játszottunk ilyen buliban, ahol ekkora pörgés lett volna az átszereléseknél, és e téren észre is vettük, hogy bőven van még hova fejlődnünk, mert ha le akarjuk játszani a műsort akkor nincs idő gondolkozni, tudni kell egyből mihez kell nyúlni, minden másodperc számít.

[embed]]

− Hol láthatnak, hallhatnak titeket a jövőben az emberek?

− Sajnos a januári dunaújvárosi bulinkat le kellett mondanunk betegség miatt, de megpróbáljuk minél előbb pótolni. Mini bemutatkozó turnét szervezünk, illetve most zenekaron belül is nagy átszervezések vannak, szóval amint meglesznek a fix dátumok, máris pakoljuk fel a Facebookra, illetve a szintén készülőben lévő honlapunkra. Addig megpróbálunk digitális formában aktívak lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában