Felhívás

2019.02.14. 18:00

Fiatal képzőművészek pályázhatnak alkotásaikkal

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 30 év alatti művészek jelentkezését várja.

Forrás: Shutterstock

Mint arról portálunk is hírt adott, a MANK több művészeti ág pályakezdő művelői számára írt ki ösztöndíjakat. Ezúttal a fiatal, 30 év alatti képzőművészeknek szóló pályázatot hirdettek meg: a jelentkezők közül a legjobbak április 3. és 28. között mutatkozhatnak be az Idő/Kép című tavaszi tárlaton a szentendrei MANK Galériában. A pályázatok benyújtásának határideje március 25-e.

A MANK felhívására szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel, portfólióval és a kiállításra szánt, az elmúlt egy évben készült mű vagy művek dokumentációjával lehet. A pályázatokat személyesen lehet benyújtani március 25-én 17 óráig a szentendrei MANK Galériában (cím: 2000 Szentendre, Bogdányi út 51.).

A beérkezett pályázatokat neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri bírálja el.

Az elbírálás a benyújtási határidőt követően, 30 napon belül történik. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak az általuk megadott e-mail címre.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a [email protected] email címen kérhető – olvasható a MANK csütörtöki közleményében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában