Tengerész és poéta

2019.03.21. 12:11

Ha a haza veszélyben van, egy költőnek meg kell szólalnia

Döbrentei Kornél, a Magyarország Babérkoszorúja-díjjal frissen kitüntetett költő tengerészélet és költészet kapcsolatáról, és a haza szolgálatáról is beszélt.

Budapest, 2019. március 12. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere (b) átadja a Magyarország Babérkoszorúja díjat Döbrentei Kornél József Attila-díjas írónak, a Magyar Mûvészeti Akadémia rendes tagjának a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Várkert bazárban 2019. március 12-én. Balra Fekete Péter kultúráért felelõs államtitkár. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Döbrentei Kornél az első, A Skorpió jegyében című kötetéről és az asztrológiához fűződő viszonyáról szóló kérdésre azt felelte: „Amíg nem olvastam egy eredeti, hindiből fordított asztrológiakönyvet, addig azt hittem, hogy ezek csak ostoba babonák, pedig egészen döbbenetes, mélyebb lélektani jelentéseket is hordoznak. Talán a növényekhez hasonlítanám a csillagképeket, hiszen nem mindegy, milyen korszakban nyílsz ki és milyen az a serkentőerő, ami életed legelején ér – és ez a születésekre is érvényes.”

Mint mondta, egy másik skorpió, Illyés Gyula elismerését is kivívta, aki ezt mondta neki: „Olvastam a verseidet, nőj nagyra!”

Más költőóriások is a szárnyaik alá vették a fiatal Döbrenteit. A szerző elmondása szerint Kormos Istvánnak köszönheti, hogy az előző rendszerben a tiltottból a tűrt kategóriába került. „Már kereskedelmi tengerész voltam, amikor Kormos István elindította a Kozmosz-sorozatot a Móránál, amelyben például Kiss Anna, Kiss Benedek, Kemsei István és más tehetségesek kötete is megjelent. Kormos egy rejtőzködő, zseniális költő is volt egyben. És sasszemű: ő fedezte fel többek között Nagy Lászlót és Juhász Ferencet is. Engem is ő látott meg. Amikor bizonyos dolgok miatt ki akartak rekeszteni a sorozatból, akkor egy jó barátom tanúsága szerint Kormos az asztalra csapott és azt mondta: „Ha Döbrenteit nem adjátok ki, harmincévnyi munka után elhagyom a kiadót.” Ilyen kiállást én nem kérhettem tőle, de végtelenül jólesett, amikor megtudtam. Ez egy férfiembernek erőt és erkölcsi tartást ad, és én ezektől az emberektől csak bátorítást kaptam” – emlékezett vissza az eseményekre a költő.

A magyar irodalomban nem mondható gyakorinak, hogy valakinek az irodalom mellett „űzött” civil foglalkozása épp a tengerészet legyen. Döbrentei Kornél az interjúban költészet és tengerészet érdekes összefüggésére világított rá:

„...a költészet olyan, mint a tengerészet, deck boynak, mindenes fedélzeti fiúnak lépsz be, és fel kell kapaszkodnod a szamárlétrán. Az már más kérdés, hogy eljutsz-e a kapitányságig”

– fogalmazott.

Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

A szerző mást is elárult költői mestersége kulisszatitkaiból. Ihlet, intuíció és tudatosság kapcsolatrendszeréről ezt mondta: „Egy átmulatott éjszaka után hajnalban ezzel a sorral riadtam fel – s volt hozzá erőm, hogy lejegyezzem –: Nem tudom, Isten szándéka-e a szívem. Akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy ki készítette elő ezt a sort. A költészet az egyik legérzékenyebb műfaj, de a költői intuíció néha olyat is kimondat az emberrel, olyan gondolatot is kikényszerít belőle, ami végiggondoltnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az.

Az intuíció valami döbbenetes erőt jelent, hisz vannak dolgok, amiket a tudatalattiból hozunk felszínre.

Szerintem az igazi költők a tudatalattijukból táplálkoznak, azt rendezik el tudatosan, amennyire ez megengedett. Ez képesség kérdése, a költő az nem lesz, hanem születik” – magyarázta.

A beszélgetés során kitértek arra is, hogy Döbrentei Kornél költészetét áthatják a magyar nemzet sorskérdései. Ezzel kapcsolatban a szerző az alábbiakat vallotta: „Bennem ez belső kényszer és neveltetés kérdése is. A haza nagyon komoly fogalom, és amikor száz éve kitört a Tanácsköztársaság, olyan erők kerekedtek felül, akik azt mondták, hogy nincsen haza. Márpedig van! Talán patetikusan hangzik, de amikor veszélyben forog – és most nem csak a fegyveres támadásokra gondolok –, akkor egy költőnek az a feladata, hogy megszólaljon. Ezt szolgálom, de nekem ez természetes; még akkor is, ha egy olyan világba kerültem, ahol sokaknak már nem az.”

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b) átadja a Magyarország Babérkoszorúja díjat Döbrentei Kornél József Attila-díjas írónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Várkert bazárban 2019. március 12-én. Balra Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában