Hagyományápoló: már magának is hímzett egy szép halotti párnát

Épületgépészet és sárközi hímzés. Mi a közös e két dologban? Nem mi, hanem ki! Dr. Apátiné Csapó Anna gépipari technikumot végzett Pécsen, aztán 1990-es nyugdíjazásáig a szakmájában dolgozott, majd elővette a tűt, a hímzőfonalat, és sárközi bíborvégeket, jegykendőket, halotti párnahuzatokat kezdett készíteni. Nemcsak kedvtelésből, hanem profi szinten, először megtanulva, aztán tanítva a mesterséget.

Házasságkötése révén, 1960-ban került Szekszárdra. A férje rendőr főorvos volt, négy gyermekük született. Húsz évet dolgozott a tervezővállalatnál, 18-at a megyei építőipari vállalatnál. Az épületgépészeti tervezésben és kivitelezésben is jártasságot szerzett. Annak a négylakásos tömbháznak is ő tervezte a vezetékrendszereit, amelyikben él.

Tulajdonképpen a férje betegsége miatt kezdett varrogatni. Hosszú órákon át ült az ágya mellett, és beszélgetés közben hímzett. Utána is olvasott a dolgoknak, hiszen a népművészeti tárgyak készítőinek illik ismerni a mögöttes tartalmat, a szimbólumrendszert, a népi kultúrát. Három évig járt Szegedre, ahol a dél-alföldi szűcshímzést tanulta meg, s nagyjából ugyanennyi időt fordított a sárközi minta és színvilág megismerésére, a varrási technika elsajátítására, egy szekszárdi tanfolyamon. Múzeumok kincseit is szemügyre vette. Hihetetlen, de igaz: a legnagyobb sárközi kollekcióval a debreceni Déri Múzeum rendelkezik. Az alapítók, Dériék, előszeretettel gyűjtötték a népi hímzéseket.

Munkáit a kilencvenes évek közepétől zsűrizteti és kiállítja Apátiné. Legutóbbi bemutatkozása, augusztusban, Pécsen volt. Megtekinthették már a hímzéseit Sopronban és Budapesten, Bezonsban és Brüsszelben, mintegy ötven helyen. Büszke arra, hogy ő varrta a pannonhalmi apátsági templom három négyzetméteres oltárterítőjét, és egy hasonló méretű másikat, amely a Bécs melletti Klosterneuburg templomának oltárára került. Ezek úgynevezett úri hímzéssel készültek, fél-fél év alatt. Szívéhez legközelebb persze a sárközi színes hímzés áll, akkor is, ha ennél a legtöbb a kötöttség.

– Egyszer valaki megkérdezte – meséli -, hogy mennyi idő alatt tud megvarrni egy sárközi jegykendőt. Két év és két hónap, válaszoltam neki. Két év, amíg megtanulod, két hónap, amíg elkészíted. A kalocsainál nagyobb a szabadság. Annál egy ügyes kezű asszony ide-oda rakhatja a mintákat. A sárközinél nincs ötletelés. A hagyományos elrendezés és színhasználat követendő.

Szakköröket vezetett Apátiné Őcsényben, Decsen, Szekszárdon, Piliscsabán. Átadta a tudását mintegy 150 asszonynak, de nem látja, hogy valaki is közülük nagy erőbedobással folytatná a hagyományőrzést. Neki a jegykendő és a bíborvég a kedvence, ezek megmentéséért sokat tett.

– A jegykendőt – mondja –, a menyasszony küldte a vőlegénynek. De ha a megajándékozottnak valami kifogása volt a lánnyal szemben, akkor összehívta a pajtásait, és a szemük láttára a lábára rakta a jegykendőt, mint a kapcát, és úgy húzta fel a csizmáját. Ebből világossá vált, hogy az esküvőből nem lesz semmi. Ha nem volt gondjuk egymással a fiataloknak, megtartották a lakodalmat. A menyasszony fejéről éjfélkor lekerült a párta, s akkor tekerték rá a hímzett végű bíbort. Onnantól kezdve tekerődzős menyecskének hívták, az első gyerek születéséig.

A halotti párna egyszínű – többnyire fekete vagy bordó – hímzést hordoz. Nem egy vidám tárgy, de kivitelezését tekintve nagy mesterségbeli tudást igényel. A sárközi öregek már jó előre elkészítették a hidegágyra valót: a lepedőt, a szemfedőt és a párnát. Apátiné e tekintetben is hagyománytisztelő. Már az ő halotti párnája is kész.

Ha nem tartják be a szabályokat, elvész a harmónia

A Sárköz eredetileg a Duna két partján elterülő tájegység neve volt. A Tolna megyei részen Alsónyék, Decs, Őcsény, Sárpilis és Báta tartozott hozzá, a túloldalon pedig a Kalocsához közeli Ordas, Kecel, Szeremle háromszögbe eső terület. Ezért is mutat rokonságot a sárközi és kalocsai népi kultúra.

Híres a sárközi szövés, a hímzés, a fazekasság, a gyöngyfűzés és a viseletkészítés. A hímzés főbb területei: a főkötők, a bíborvégek, az ingujjak, a kendők és a halotti párnák. Mindegyik díszítőstílusa más és más.

A Szekszárdon élő dr. Apátiné Csapó Anna évtizedek óta készít művészi értékű, zsűriztetett jegykendőket, bíborvégeket és párnahuzatokat. Követi a sárközi tradíciókat, mert azt vallja: itt nincs helye az újításnak.

Ha valaki eltér a hagyományoktól, ha valaki nem tartja be a szabályokat, akkor elvész a harmónia.