Hallgassa élőben!

Az összetartozás jegyében rendezik meg idén a Mesterségek Ünnepét

Rendhagyó módon a kézműves programok idén vidékre költöznek.

Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. Fellép mások mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, Pál István Szalonna és bandája, megrendezik a folkTREND! divatbemutatót, valamint az Örökség Egyesület és a FolKid Fesztivál gáláját.

A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen várják az érdeklődőket augusztusban és szeptemberben.

A rendezvény a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Duna Karnevál, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, valamint a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége közös kezdeményezésére és szervezésében valósul meg a Budavári Palota Oroszlános udvarában augusztus 20. és 23. között.

A járványügyi korlátozások betartása mellett ötszáz főig fogadják az érdeklődőket, a színpadi programok megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges – közölték a szervezők pénteken.

Augusztus 20-án az Örökség Egyesület Táncoló, Éneklő Ország című programsorozatával kapcsolódik a rendezvényhez, lesz hangszerbemutató, tánc- és énektanítás, fotósarok és táncház. Fellép Pál Lajos a tanítványaival, jelen lesz a Sarjú Banda és a Duna Művészegyüttes.

Az Agrárminisztérium támogatásával idén is megrendezik a szaktárca kezdeményezésére létrejött folkTREND! divatbemutatót, amelyen a 2019-ben kiírt pályázat nyertes alkotásai mutatkoznak be. Az estet a 2. FolKid Gyermekfesztivál, majd az Örökség Egyesület gálakoncertje zárja.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a fejrevaló viseletek. Ehhez kapcsolódva a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége pályázatot írt ki népi kézműveseknek és dizájnereknek. A felhívásra mintegy 60 alkotás érkezett, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeznek.

A díjátadóval egybekötött megnyitót augusztus 21-én 17 órakor tartják a Hagyományok Házában, ahol a tárlat szeptember 6-ig lesz megtekinthető.

Augusztus 21-én a Duna Karnevál vendége lesz a Fitos Dezső Társulat A falu című táncprodukciója, amely a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és folklórkincsét mutatja be. Pál István Szalonna és bandája jubileumi koncertje három kerek évforduló – Pál István Szalonna 40. születésnapja, a zenekar fennállásának 15. évfordulója és Trianon centenáriuma – köré szerveződik, a zenekar és barátai Kárpát-medencei utazásra hívják közönségüket.

A trianoni évfordulóhoz kapcsolódva a Duna Karnevál a Duna Művészegyüttes főszereplésével mutatja be Üzenet haza című táncszínházi produkcióját, a fesztivált augusztus 23-án este a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című előadása zárja.

A Hagyományok Háza előtti Corvin téren rendezik meg a Nagyvárosi Folkudvart, ahol kézműveskedés, aprók tánca és gyerekkoncertek, esténként nép- és világzenei koncertek, valamint táncház szórakoztatja a közönséget.

A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen rendeznek kézműves bemutatót és vásárt augusztusban és szeptemberben. Debrecenben, Békéscsabán, Kisgyőrben, Mezőkövesden, Miskolcon, Székesfehérvárott és Zalaegerszegen várják kézműves vásárral, látványműhelyekkel, mesterségbemutatókkal, kreatív népi játszóházakkal az érdeklődőket.

Hozzászólások

nagyon izgalmas
Köllő Babett bikiniben mutatta meg milyen bombázó
Bundesliga / 4 órája
Nem lesz hektikus játékosvásárlás a Herthánál
Ha a tokiói olimpián szereplő német Arne Maier és Jordan Torunarigha, a brazil Matheus Cunha és a francia Lucas Tousart egészségesen tér vissza, akkor nem lesznek aggodalmai.
Gyász
EMLÉKEZÜNK... AVRAMUCZ SACI 1961-2017
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FETZER JÁNOSNÉ zombai lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 26-án, hétfőn, 17 órakor lesz a zombai temetőben. Gyászmise 16 órakor a zombai katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUKLI FERENCNÉ szül.: Klopcsik Rozália szekszárdi lakos 77 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. július 28-án, szerdán, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYI LAJOSNÉ szül.: Rácz Anna szekszárdi lakos 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. július 27-én, kedden, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STREICHER ANTAL kisdorogi lakos életének 93. évében elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, pénteken, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORCSMÁR JENŐNÉ szül.: Puxler Magdolna mözsi lakos 86 éves korában elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. július 26-án, hétfőn, 15 órakor lesz a mözsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTIN JÁNOS RUDOLFNÉ bonyhádi lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 22-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÓZES JÓZSEF szekszárdi lakos 89 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. július 23-án, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSENDE LÁSZLÓNÉ szül.: Fonyó Margit (Gitta) szekszárdi lakos életének 90. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. július 22-én, csütörtökön, 15 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖRÖK LAJOSNÉ váraljai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 21-én, 15 órakor lesz a váraljai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REINAUER MIHÁLY szekszárdi lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben került megtartásra a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy AMBRUS ZOLTÁN kétyi lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2021. július 20-án, kedden, 17 órakor lesz a kétyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Nem múlnak el ők, akik szívünkben élnek, hiába szállnak álmok, árnyak, évek.” MEGEMLÉKEZÉS SCHWÁB KILIÁN halálának 20. és lánya TÓTH LÁSZLÓNÉ szül.: Schwáb Mária halálának 7. évfordulójára. Szerető családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUNKUNCZ JÁNOS szedresi lakos 65 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. július 17-én, szombaton, 11 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABJÁN SÁNDOR szekszárdi lakos 58 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. július 16-án, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Tied a csend, a nyugalom miénk a könny a fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF volt Gemenc Volán dolgozó szekszárdi lakos 66 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás szerint 2021. július 16-án, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODÓ LÁSZLÓ szekszárdi Főposta volt rovatolója szekszárdi lakos 79 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. július 16-án, pénteken, 15 órakor lesz a tamási temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARABÁS JÓZSEFNÉ szül.: Denk Margit szekszárdi lakos 80 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. július 16-án, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÁTRAI FERENC cikói lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 15-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
,,Az Édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük megpihen." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEROLD JÁNOSNÉ szül.: Miksai Klára volt laborasszisztens életének 71. évében elhunyt. Temetése 2021. július 14-én, szerdán, 16 órakor lesz a váraljai temetőben. Gyászoló szerettei
olimpia / 5 órája
A döntőért ugrik vízbe kedd hajnalban Kenderesi
Berg Sándor
könyvbemutató / 6 órája
Gulyás: a magyar konzervativizmust a nemzet, a család és a munka jelenti
Úszás / 7 órája
Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább
Labdarúgás / 7 órája
Felemásra sikerült NB III-as gárdáink bajnoki főpróbája
Munkatársunktól
Rekordkísérlet / 7 órája
A világ körberepülésére vállalkozott egy 19 éves nő
Tolna megye / 7 órája
Több gyógyhatású fürdőhely található szűkebb pátriánkban
Brunner Mónika