Hallgassa élőben!
Fotó: Gottvald Károly

Összeköti őket a származásuk, a kultúra és a dalok szeretete

Hozzászólások

felfoghatatlan
Sokkoló: fejtetvek miatt halt meg egy kislány, infarktust kapott
elment hangya / 1 órája
Koronavírus áldozata lett a magyar válogatott labdarúgó
Handel György az év eleje óta kórházban volt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OSZTERMAJER KÁROLY tengelici lakos 72 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. január 19-én, kedden, 13 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BINDER KORNÉL volt Volán dolgozó 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 19-én, kedden, 13 órakor lesz a mucsi temetőben. Előtte gyászmise 12:15-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk DÚZSI IMRÉNÉ Szül.: Lepold Mária őcsényi lakos 2021. január 11-én, életének 96. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében, 2021. január 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz az őcsényi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJTÁRNÉ PALKÓ ETELKA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 16-án, szombaton, 11 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉZI LÁSZLÓ Tanár Úr szekszárdi lakos 89 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 15-én, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MATHÉSZ GÁBOR szekszárdi lakos 48 éves korában, otthonában váratlanul elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. január 15-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEICZ CSABA grábóci lakos 53 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Szeretett hozzátartozónk búcsúztatása 2021. január 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a grábóci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ JÓZSEFNÉ szül.: Gyergyói Rozália bonyhádi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 14-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
A Te szíved már nem fáj, De a mién vérzik, Mert a fájdalmat az élők érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Müller Katalin tolnai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 18-án, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÁROMHÁZI FERENCNÉ sz. Pályi Mária szekszárdi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben a szekszárdi alsóvárosi temetőben megtörtént. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló szerettei
Az élet rendjében és Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, az Ő és a mi ismerőseinkkel és barátainkkal, hogy BÉRES SÁNDORNÉ szül.: Schmidt Klára 2020. december 27. napján elhunyt. Temetése római katolikus gyászszertartás keretében 2021. január 15-én, pénteken, 13 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Gyászmisét a szertartás után 14 órakor tartunk a római katolikus templomban. Lánya Béres Judit és veje Görcs Péter
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁKAI LÁSZLÓ szekszárdi lakos 2020. december 24-én, 74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső nyugalomra helyezése Pécsen, szűk családi körben történik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzni. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERTAI GÁBORNÉ sz. Szilasi Julianna a szekszárdi nyomda volt dolgozója szekszárdi lakos 81 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 13-án, szerdán 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül.: Szeib Erzsébet volt Patyolat dolgozó 92 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése szűk családi körben a szekszárdi alsóvárosi temetőben 2021. január 7-én megtörtént. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓNÉ szül.: Schneider Erzsébet bonyhádi lakos életének 93. évében elhunyt. Temetése 2021. január 11-én, hétfőn, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDAI SÁNDOR szedresi lakos 81 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2021. január 13-án, szerdán, 15 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISÚRI FERENC nagymányoki lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 9-én, szombaton, 11 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Tudatjuk, hogy FORRAY PÉTERNÉ szül.: Rózsa Szidónia édesanyánk, volt tabódi lakos életének 90. évében csendesen elhunyt. Temetése megtörtént a zombai temetőben. Gyászoló család
,,Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyből vigyázol majd Ránk! Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökre-örökre emlékezünk!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS ISTVÁN őcsényi lakos életének 69. évében elhunyt. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖP ZOLTÁN 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 8-án, pénteken, 13 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
merész / 3 órája
Berki Krisztián megmutatta félmeztelen feleségét
szuris nyaralás.... / 4 órája
Hogy micsoda? Vakcinaturizmus: 16 millióért visz oltani a luxus utazási iroda
piac / 4 órája
Mélyponton a piac, olcsó az élő sertés
Mauthner Ilona
megható / 4 órája
Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor meglátták, mi van az erdőben holtan talált nő kabátjában
bér / 4 órája
Több tízezer forinttal nőhet a fiatalok fizetése
előkerültek / 5 órája
Visszakapták az örökösök a Gurlitt-gyűjteményből elrabolt összes műalkotást