-1°

A szarvassá változott fiú balladája

Földnélküli Jánosként indult, de élete kilencven esztendeje alatt sokféle kincset összegyűjtött a tarisznyájába Mözsi Szabó István. Arra azonban nagyon ügyelt a festőművész, hogy mindig likas legyen az átalvetője. Miért? Hát azért, hogy a többi útonjárónak is szóródjon belőle.

– A gyökereit nagyon fontosnak tartja, mindig megemlékezik az őseiről: a szüleiről és a pásztorősökről, de népünk nagyjairól is. Honnét érkezett?

– A földnélküli jánosok közül jöttem egy kis tolnai faluból, a Tolnával azóta egybenőtt Mözsről. Kisgyerekként rossz volt látni, hogy a pajtásaim végigjátszhatták a vakációt, nekem viszont a szegénység miatt szüleim mellett kellett dolgoznom a mezőn. Első kaszás dinasztia sarjaként az aratásban segédkeztem nyaranként kötélteregetőként, kévekötőként, marokszedőként, majd tizenöt évesen végre én is kaszás lehettem. Ma már örülök, hogy így alakult az életem: beláttam, hogy a munka megedzett, így az élet terheit is jobban bírtam a vállamon. Őseimtől örökölt értékrendemet, hiába dadognék, olyan szépen nem tudnám összefoglalni, mint József Attila: „Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres – / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.”

– Miként lett tanító?

– Véletlenül. A mözsi katolikus elemibe és a tolnai polgáriba járva szüleimmel éreztük, hogy tovább kellene tanulnom, ám nem volt egyértelmű, hogy hol. Végül olyan iskolát választottuk, amely kenyeret adott a kezembe, és amelynek a legalacsonyabb volt a tandíja: a bajai állami tanítóképzőt. Más talán büszkélkedne a hivatástudatával, de belőlem ez hiányzott, hiszen nem hívott senki és semmi erre a pályára. Más kérdés, hogy a kiváló pedagógusok aztán kialakították bennem.

– És hogyan lett festőművész?

– Cserkész voltam, így eljutottak hozzám a Magyar Cserkész című lap példányai. Megtetszettek az illusztrációk, így elkezdtem másolni őket. A rajzokra a lányok is felfigyeltek, és hordták hozzám az emlékkönyveiket. Aztán a bajai tanítóképzőn volt egy jó rajztanárom, aki nemcsak a technikára, hanem látni is tanított. Az ő ösztönzésére mentem a tanítóképző elvégzése után a képzőművészeti főiskolára.

– Agrárproletár családban született, népi kollégista volt, főiskolai évei a Rákosi-korszakra estek. Sosem érintette meg a kommunizmus?

– Hogyne érintett volna meg! Eleinte hittel énekeltük a csodaszép csángó népdal dallamára írt népi kollégiumi induló forradalmi töltetű zárósorát is: „…holnapra megforgatjuk az egész világot.” Hiszen ki örült annak, hogy földnélküli jánosokként tizedrészért kell aratnunk a mözsi svábok birtokán? Aztán kinyílt a csipánk, hiszen hamar kiderült a szándék, amely szerint az lett volna a dolgunk, hogy a proletár nemzetköziség gondolatát fejezzük ki a művészet által. Ám a népi kollégiumok szellemisége nem a kommün gondolatából nőtt ki, hanem a magyar népi kultúrából, így a kommunizmus áfiumával szemben immunisakká váltunk, Rákosi is megutált minket, be is záratta a népi kollégiumokat. Mi viszont még évtizedekkel az iskola befejezése után is szinte a szagunkról megismertük egymást.

– Volt is egy alkotói körük, az úgynevezett tejtestvérek társasága. Kik tartoztak ebbe?

– Csohány Kálmán, Kármentő András, Novák Lajos, Osváth Mária, Szurcsik János, Ujváry Lajos, V. Bazsonyi Arany, Vecsési Sándor. Csohi egyszer tréfálkozva úgy fogalmazott, hogy mi Tökéria állam – így hívták diáknyelven a képzőművészetit – emlőin nevelkedtünk. Rákontráztam, hogy akkor mi tejtestvérek vagyunk. Így alakult ki az elnevezésünk. Mindannyian paraszti sorból jöttünk, Rudnay Gyula festőművész bajai iskolájából indultunk, és egyikünk sem hódolt be a kor kultúrpolitikai elvárásainak.

– Művészként sosem akart Pesten maradni?

– Amikor a tanítóképzőn a legkedvesebb tanárom megtudta, hogy hova készülök, azt mondta: a főiskola után nehogy a fővárosban maradjak azzal, hogy ott folyik a képzőművészeti élet, hanem keressek magamnak egy tökös magyar falut, és az majd ad nekem olyan élményeket, amelyekből táplálkozhat a művészetem. Megfogadtam, igaza lett: Bogyiszló lett az a tökös magyar falu, ahol elkezdtem a tanítói-népművelői-képzőművészeti pályafutásomat, és ahol sikerült olyan kapcsolatot teremtenem az emberekkel, hogy egyrészt tovább tanulhattam tőlük, másrészt én is adhattam nekik egyet-mást.

„Kár, hogy a művészek szeretnek megfeledkezni arról, hogy a tanítás is kötelesség. Mindig tanító voltam”

– írja a honlapján.

– A bajai tanítóképző tanáraitól nagy tarisznyát kaptunk, hogy abba gyűjtsünk össze minél több tudást. Ám hogy ki ne szakadjon, volt rajta egy lik, hogy ami belekerült, mindjárt ki is szóródjon – hogy mások fölszedegethessék. Máig vallom: nemcsak tanulhatunk az életünk végéig, hanem van is tanulnivalónk, de a tudás csak akkor ér valamit, ha átadjuk másoknak. A tanítás e kötelessége pedagógusként és festőként is fontos volt számomra.

– Individualista világban élünk. Minden a magunk boldogulásáról szól, és nem arról, hogy másokért vagy a közösségért éljünk. Csak azért tanulunk, hogy minél jobban keressünk, nem pedig azért, hogy valami magasabb rendű igazságra rájöjjünk vagy másokon segítsünk. Még a művészek többsége is csak az önmegvalósításról beszél, és emiatt sokszor csak „l’art pour l’art” alkotásokra futja tőlük. Ön mintha másról beszélne.

– Mi az az önkifejezés? Mindnyájunknak van énje, ami természetes, ha úgy tetszik, az élet velejárója. Ez önmagában sem nem bűn, sem nem érdem, csak adottság. Ám az, hogy az énem milyen, és mit tart fontosnak elmondani, hogy pusztán önmagáról akar-e beszélni, vagy azokról a kincsekről is, amelyeket a világtól kapott, na az már az én felelősségem. Mindkettő önkifejezés, csak míg az előbbi önmaga körül forog, addig az utóbbi tovább akarja adni azt, amit a világtól, amit a régiektől kapott, mert ha én több lettem attól, hadd legyen több tőle más is. Nem az önkifejezéssel van tehát a gond, hanem az a kérdés, hogy mi van bennem, sikerült-e valódi kincseket gyűjtenem, és sikerül-e ezeket megmutatnom másoknak.

– Ma, a 21. század küszöbén miként áll a népi gondolat ügye?

– Az imént utalt arra, hogy ma az individuum és a pénz uralmát éljük. Igen, napjainkban a mammon az úr, az anyagiak jelentik a legfőbb értéket az emberek számára, így ami nem konvertálható pénzzé, ami nem hoz pénzbeli gazdagságot, az háttérbe szorul. Jól mutatja ezt az életművemet bemutató kiállítás sorsa is, amelyet önerőből kellett létrehoznom, és bár díjmentesen látogatható lenne, nemhogy a kutyát, jószerével még a szülővárosomat sem érdekli. Meggyőződésem az, amire Csohi barátom jutott, miután föltette magunknak a kérdést, hogy lehet-e kultúra nélkül élni: „Lehet, de nem érdemes.” Mert képtelenség a tegnap alapjai nélkül a mában holnapot építeni. Márpedig a népi és az abban gyökerező kultúra olyan alapja lehetne a nemzet valóságának, amelyet nemhogy nem lenne szabadna elfelejteni, de kötelező lenne úgy adni és vinni tovább, hogy ne tantárgynak, hanem tápszernek érezzék az emberek. 

– Évtizedeken át tanított gyerekeknek rajzot. Milyen a jó rajzóra?

– A tanítóképzős rajztanárom órái például jók voltak. Épp azért, amit el is mondtam: látni tanított. Ha ez nincs meg egy rajzórában, az nem sokat ér.

– Nemcsak a festéssel és a szövéssel foglalkozott, hanem egy költemény erejéig még a költészettel is megpróbálkozott, a honlapja tanúsága szerint nem is rossz eredménnyel.

– A Testámentum címmel eldadogott versem a szüleimtől, őseimtől, szülőfalumtól kapott örökségemről szól. Pár sora talán magyarázatra szorul: „Mindkét ágbéli pásztor őseimnek / históriáját apám mondta el, / rokonai ők Illyés hőseinek / s balladáikból Sinka énekel.” Illyés Hősökről beszélek című verse azokról az uradalmi cselédekről szól, akik közül öregapám hozta öreganyámat. Azokat nevezi hősöknek, akik az uradalmakban, ahol az ő verejtékük termi az életet, épp arra készülnek, mert a nyomorúságuk arra készteti őket, hogy lopni induljanak.

– És Sinka?

– A magyar költészet a szívem egyik csücske, ő pedig különösen kedves nekem, mert ő is pásztorivadék volt. „Nagyanyáim s szépanyáim / lelke dalolt nekem a pusztán, / hogy keljek fel a virágok közül, / s induljak e dalok jussán, / hagyjam magára a nyájat, / mert felőlem az rendeltetett, / hogy vihar fújja meg a számat…” – írta. Sinka balladás világát idézi számomra apai öregapám is, aki csodálatos fantáziájú mesemondó volt. A vasárnapi mise után a rokongyerekekkel körülvettük, kérve, hogy mondja el ismét az előző heti mesét, mert az annyira tetszett nekünk. Ő rend szerint belekezdett valami hasonlóba, de a fantáziája mindig eltekergett, és végül valami egészen új mese kerekedett.

– Az Apám, anyám balladája című képén mintha tényleg egy Sinka-ballada jelenne meg.

– Ez a mű az ars poeticám. Bartók Cantata profana című kórusműve, illetve annak alapja, a szarvassá változott fiú balladája ihlette. Ez kilenc testvérről szól, akik beleszületnek egy család és egy faluközösség törvényeibe, de akik felcseperedve rájönnek, hogy az ember alkotta törvények nem tökéletesek. Mint ahogy semmi sem az, amit ember csinál. És akkor ez a kilenc fiú nekivág az erdőnek, új törvényeket keres, és meg is találja a tiszta forrást a szabad természetben. Édesapjuk a keresésükre indul, próbálja hazahívni őket, de azt válaszolják: „Kedves édesapánk, / te csak eridj haza / a mi édes jó anyánkhoz! / De mi nem megyünk (…) / mert a mi szarvunk / ajtón be nem térhet, / csak betér völgyekbe, / a mi karcsú testünk / gúnyában nem járhat, / csak járhat lombok közt, / karcsú lábunk nem lép / tűzhely hamujába, / csak puha avarba, / a mi szájunk többé / nem iszik pohárból, / csak hűvös forrásból.”

– Ön tehát a szarvas a képen.

– A művésznek is van családja, közössége, és lassan felismeri, hogy a tőlük kapott törvények is tökéletlenek. Keresni kezd, és egész életében csak keresi, keresi a tökéleteset. A képen a szarvassá változott fiú már a negyedik dimenziót, a tökéleteset ugatja anélkül, hogy elérhetné. Tudja, hogy képtelen erre, de mégis ácsingózik felé. Miért? Mert kutya kötelességének érzi, hogy egész életében közelítsen felé. Hát ez a művészet törvénye. A két öreg pedig kis büszkeséggel engedi útjára a fiút, mert úgy érzik, így nemcsak az övék lesz, hanem sokaké. Szegények arra nem is mernek gondolni, hogy mennél többeké lesz a fiuk, annál kevésbé marad az övék. A kaput mégis nyitva hagyják, mert visszavárják, pedig az már nem jöhet vissza, hiszen szarvassá változott. A képen látható fa három rövidebb ága a három nővéremet, a negyedik ág pedig megintcsak engem szimbolizál.

– Nagyon karakteres képei az erdélyi erődtemplomokról készített Vigyázó tornyok című sorozat.

– Egy ideig a fóti gyermekvárosban voltam képzőművészeti nevelő. Népi szövést tanítottam a lányoknak. A tárgyat részben a Sárköz, részben Erdély szőtteskultúrájára építettem. Hogy az utóbbit is minél jobban megismerjem, hat éven át minden nyári vakációt ott töltöttem. Óhatatlanul megfogott az erődtemplomok, a galériás, fiatornyos toronysisakok látványa. Ezeknek az építményeknek fontos feladatuk volt, mert a falubéliek innen figyelték, székelyesen szólva innen vigyázták a határt, hogy nem jön-e a török vagy a tatár. A hat év alatt vagy hetven rajz készült, de ekkor még nem gondoltam arra, hogy ezekből festmények lesznek valamikor.

– Hogyan születtek meg mégis ezek a nagyszabású alkotások?

– Amikor egyre fenyegetőbb hírek jöttek az erdélyi falurombolásról, kinyílt zsebemben a bicska. Úgy éreztem, kiáltanom kell a magam módján, jóllehet tudtam, a szamárordítás nem hallik az égbe. A festménysorozat az erdélyi festékes szőnyegek három alapszínének, a sárgának, a vörösnek és a kéknek, illetve az ezeket kiegészítő zöldnek és a festetlen fonál színének a felhasználásával készült. A kombinációt a székely festékes ötfokú pentatonskálájának neveztem el.

– A toronycsúcsokról lemaradtak a keresztek, a csillagok. Mi ennek az oka?

– Mindig is bosszantott, hogy a keresztény felekezetek a többiektől való különbségeiket hangsúlyozzák, jóllehet inkább azt kellene keresniük, miben egyeznek a másikkal. Hat egyház – a római és a görögkatolikus, a görögkeleti, a református, az evangélikus és az unitárius – templomait festettem meg, de emiatt egyik torony csúcsára sem raktam oda a felekezetet a másiktól megkülönböztető szimbólumot. Azt akartam, hogy együtt, egységesen fejezzék ki a Ceaușescu -rendszer esztelen pusztításával szembeni tiltakozást.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja és az Új Ember Mértékadó című közös kulturális és tévéműsor-mellékletében.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Új épületbe költözik a kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya
2
Egy elektromos alállomás meghibásodása miatt leállt az egyik paksi blokk
3
Disznótorosra volt hivatalos Fácánkertben a Fradi
4
A fiatalok összeverekedtek az iskolában
5
A humor és a kreativitás az esküvői fotók elengedhetetlen kelléke lett
Visegrádi Négyek Tornája
Újabb súlyos magyar vereség futsalban
kézilabda eb / 4 perce
Szlovén győzelem a spanyolok ellen
Ezzel még versenyben maradtak az elődöntőbe jutásért.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS HORVÁTH GÁBORNÉ sz. Bakonyi Teréz 1932-2008 halálának 10. évfordulójára. Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy végtelen szeretet, Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, S nem feledünk Téged. Fájó szívvel emlékezünk: Lánya, unokái, unokamenyei. Lelki üdvéért gyászmise 2018. február 4-én lesz a szakályi templomban 11 órakor.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉNDEK JÓZSEFNÉ szül. Bottyán Mária őcsényi lakos életének 82. évében elhunyt. Szeretett hozzátartozónk búcsúztatása 2018. január 26-án, pénteken 14 órakor lesz az őcsényi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÓCZY LÁSZLÓ dekoratőr tolnai lakos 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 26-án, pénteken 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁNDOR ISTVÁNNÉ szül. Máté Ágnes szül. Istensegíts 93 éves korában csendesen elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2018. január 26-án, pénteken 15 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Lelki üdvéért gyászmise a szertartás előtt 14 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÁVID JÁNOS 76 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 25-én, csütörtökön 13 órakor lesz a kakasdi temetőben. Előtte gyászmis 12.15 órakor. A gyászoló család
Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok én megnyugvást adok nektek. Fájó szívvel mondunk köszönetet a család nevében mindazoknak, akik FARKAS FERENCNÉ (született: Dömötör Lídia) temetésén részt vettek, osztoztak fájdalmunkban, virágjaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhítették. 2018. január 20-án a dunaszentgyörgyi temetőben a családi sírba helyeztük örök nyugalomba. Gyászolja: Férje, Lánya, Unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁGEL JÁNOSNÉ szül. Reinhardt Anna 84 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 25-én, csütörtökön 15 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RITTER JÓZSEF szekszárdi, volt aparhanti lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2018. január 26-án, pénteken 11 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte gyászmise 10 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS IFJ. GLÓSZ ÁDÁM halálának 16. évfordulójára "Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULD FERENC tolnai lakos 59 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 24-én, szerdán 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló édesanyád és testvéred
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOSONCI SÁNDOR szekszárdi lakos volt Gemenc Volán dolgozó 86 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 24-én, szerdán 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Drága jó szívét, két dolgos kezét, áld meg Atyám, s mi megköszönjük, hogy Ő volt a mi drága jó édesanyánk!" Szomorúan, fájdalommal tudtatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÉKURA LAJOSNÉ szül. Ranga Julianna szekszárdi lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 25-én, csütörtökön 14 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik megtisztelve őt az utolsó útjára elkísérik. Szerető Lányai és családjaik
MEGEMLÉKEZÉS MAGYARI KONRÁD halálának 11. évfordulójára "Elmentél tőlünk egy téli napon, azóta Tiéd a csend, a végtelen nyugalom. Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Örök álom zárta le szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Nélküled semmi nem olyan, mint régen. Fájó könnycsepp lettél mindnyájunk szívében. Idézzük szavaid, tetteid, emléked. Szeretünk mindnyájan, nem feledünk Téged." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ sz: Szabó Julianna Tamási, Erdőrész u. 5. alatti lakos 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. január 26-án, pénteken 13 órakor lesz a tamási temtőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORMOS MIHÁLYNÉ szül. Dorogi Mária volt szekszárdi lakos 73 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. január 23-án, kedden 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS FARKAS JÓZSEF volt Népfront utcai lakos halálának 5. évfordulójára "Mint gyertyaláng lobban el az élet, mint egy gyors folyó, rohannak az évek. A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresni, aki nincs már." Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 90. évében elhunyt BÚS PÁL a Kajdacsi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója és tanára. Kívánsága szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra szeretett felesége mellett Szekszárdon, az alsóvárosi temető 11-es urnafalában. Hivatásának és családjának élő jó embert veszítettünk el. Gyászolják gyermekei, menye, veje, unokái és dédunokái. Emléke és példája velünk marad.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN MÁRTON 68 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 22-én, hétfőn 15 órakor lesz a kakasdi temetőben. Előtte 14.15 órakor gyászmisét tartunk lelki üdvéért. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GERGELY MENYHÉRT volt mőcsényi lakos volt MÁV dolgozó életének 88. évében elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, pénteken 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉZES JÁNOSNÉ szül. Fritsi Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 19-én, pénteken 11 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
bámulatos technika / 35 perce
Rekonstruálták egy 9 ezer éve élt tini arcát
90 évesen / 43 perce
Rajzfilmfigura kapott csillagot a Hírességek sétányán
Oscar-láz / 48 perce
Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben
segítségnyújtás / 1 órája
Újabb élelmiszergyűjtő működik a megyében
posztgeometrikus alkotók / 2 órája
Aknay János kiállításával új sorozat indult
Barcelona / 3 órája
Mascherano csütörtök este végleg elköszön a szurkolóktól