Boros János Tamás

2019.08.05. 15:30

Húsz éve lépett a tollforgatói pályára

Wessely Gábor

Meséivel ért el a legtöbb sikert, de verseket is ír. Pályázatokon nyert és olyan válogatásokba, gyűjteményes kiadványokba kerültek be a művei – Magyarországon és Erdélyben –, melyek szerzői között, vele együtt szerepelt Juhász Gyula, Móra Ferenc, Kányádi Sándor, Lackfi János, Vámos Miklós és Zalán Tibor. Emellett társadalomkritikái is megjelennek, amolyan áthallásos, sztorizgatós, párbeszédes elbeszélések formájában, amelyek a vidéki ember szemszögéből mutatják be a magyar valóságot. A helyszínük: Kislőcs.

Maga is a vidéki valóságban él: Boros János Tamás simontornyai. Eddig közreadott köteteinek száma huszonhét, és még öt-hat vár kiadásra: versek, mesék, novellák. Az utóbbi időben dupla könyvei jelennek meg, amit úgy kell elképzelni, hogy a kötet eleje is, hátulja is címlap, s a két anyag valahol a kiadvány közepén ér véget.

Rendszerint saját maga illusztrálja a műveit. Termékeny alkotó, és azt mondja, éppen ezért kell sietnie. Azért duplázza a könyvkiadást, hogy „még életében utolérje magát”. De van még ideje; az ötvenötödik évében jár. Most egy dupla mesekönyvön dolgozik. A kettő az egyben kötet címei: Kutyalábon forgó palota, illetve Palkó vitéz és Gyöngyharmatszemű. Az első verseskötete 1999-ben látott napvilágot. Tehát az idén húsz éve, hogy a tollforgatói pályára lépett. Más pályákon is lépkedett. Volt például gyári munkás, rendőr és biztonsági őr is.

Ritkán vállal könyvbemutatókat. Előző dupla kötetét – Hozzál nekem Bandulát!, Csöröge és a szomorúmanók – június 14-én ismertette meg az érdeklődőkkel a simontornyai könyvtárban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában